Reklámok

„Mi a bánatnak ennyi „sztár” Magyarországra?” – Interjú Gálvölgyi Jánossal

„Mi a bánatnak ennyi „sztár” Magyarországra?”

Mészáros Márton interjúja Gálvölgyi Jánossal

Nincs olyan ember az országban, aki ne ismerné Gálvölgyi Jánost. Van, akinek a televíziós munkái, a Gálvölgyi Show, vagy a Heti hetes ugrik be először, de biztosan akadnak szép számmal azok is, akik a színházi szerepeihez kötik a nevét. Kiváló parodista, Kossuth-díjas színész, aki magánemberként sem unatkozik. A 63 éves művésszel a Játékszínben, az Édes bosszú című előadás előtt beszélgettem a szerepeiről, a karrierről, családról és arról, hogyan zajlik most az élete. Gálvölgyi nem csak az aktuális munkáiról, hanem a könyv-, és filmélményeiről is beszámolt nekem.

Gálvölgyi János Kossuth-díjas magyar színész a Játékszínben, 2011 november (Fotó: Mészáros Márton)

Gálvölgyi János Kossuth-díjas magyar színész a Játékszínben, 2011 november (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Jelenleg a Madách Színházban Szervét Tiborral felváltva játsszák Neil Simon „Furcsa pár” című vígjátékának két főszerepét. Ez nem nehezíti meg nagyon a színészek dolgát?

Gálvölgyi: De, ez nagyon nehéz számunkra. Ez is egyfajta kihívás. Lement először négy előadás az egyikből, aztán átfordultunk újabb négy előadás erejéig, és a jövő hét elején újra vissza kell fordulnunk. Eleve ennek a váltott szerepnek az ötlete Szirtes Tamás igazgató-rendezőnktől származik, de volt már hasonlóra példa olyan klasszikus daraboknál, mint amilyen a Rómeó és a Júlia.

Mészáros: Színészileg nem fáradt bele a vígjátékokba, a komikus szerepekbe?

Gálvölgyi: Nem, mert eleve nincsenek komikus szerepek. Ha egy tragédiánál a közönség csendben van, nincs semmi baj, de ha egy vígjátékon nem nevetnek, nagy a baj. Ha most elkezdenék mesélni valami drámát az életemből, akkor maga öt percen belül sírva fakadna, de lehet, hogy megnevettetni egy fél napba telne. A kérdés pedig, az, hogy belefáradtam volna-e ezekbe a szerepekbe? Nem. Valamit tudhatok, mert negyvenharmadik éve játszom. Nem leszek álszerény, de nem is fogom összegezni ezt a negyvenegynéhány évet. Vannak dolgok, amelyekre tényleg büszke vagyok, de nem szeretem magamat ünnepeltetni.

Mészáros: Melyik darabban játszik a leghosszabb ideje?

Gálvölgyi: A „Hotel Plaza” című előadásban. Tizenhat éve megy a Játékszínben, még 1995-ben mutattuk be. Hernádi Judittal ma este fogjuk játszani, az “Édes bosszút”, immáron az is tizenhárom éve fut. Ebbe a szerepbe már olyannyira „belejöttem”, hogy már régóta meg sincs otthon a szövegkönyv.

Mészáros: Most jelent meg a „Nevelésünk titkai” című könyv, amelyben többek között ön is vall a gyermeknevelési módszereiről. Mik azok a dolgok, amelyekre nagy hangsúlyt fektetett szülőként?

Gálvölgyi: Semmi az égvilágon. Azt szűrtem le a két felnőtt lányom és a három unokám után, hogy nem lehet nevelni. Szerintem minden ember nevelhetetlen és önfejű bizonyos dolgokban. Hiába mondom a cserép muskátlimnak vagy a kaktuszomnak, hogy nőjön, attól még nem fog nőni. Egyébként P. Gál Judit készítette ezt a könyvet, tulajdonképpen miatta vállaltam el a felkérést.

Mészáros: Milyen érzés lányos apának lenni?

Gálvölgyi: Nem könnyű. Igaz, én mindig is lányokat akartam, méghozzá olyannyira biztos voltam abban, hogy lányaim lesznek, hogy fiúneveken nem is gondolkoztam. Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy a lányos apák sokkal intenzívebben, vérmesebben védik a gyermekeiket, mint a fiús apák. Még meg sem születtek a gyerekeink, amikor én már féltékeny voltam rájuk. Már akkor elképzeltem magamban, hogy este megyek haza, és a kapuban egy hosszú, zsírós hajú palival találom a lányomat. Ha az ember megérzi a lányán egy másik pasinak az arcvizét, akkor először feldurran, majd örül neki, hogy legalább a hapsi használ valamilyen illatszert vagy mosakszik.

Mészáros: Hány könyvet írt már egyébként?

Gálvölgyi: Túlzás azt állítani, hogy könyveket írtam. Könyveket Jókai Mór meg Karinthy Frigyes írt, én csak megjelent írásoknak nevezem az én műveimet. Nyolc éven keresztül megjelentek az írásaim egy hetilapban, abból lett három kötet, valamint megjelent az a könyv, amelyet Rátonyi Róbert rólam írt és annak a Bóta Gábor által készült kiegészítése. 1995-ben megjelent a „Showról showra” című kötet is, amelyben az én írásaim is benne voltak, illetve tavaly került a könyvesboltok polcaira a „Jókedvet adj!” című könyvem.

Mészáros: Csak annyit mondok, Gálvölgyi Show.

Gálvölgyi: Az RTL Klubnál most néztek utána, hogy elkészült a századik Gálvölgyi Show. Ebből én nem csinálok nagy ügyet, de ez akkor is büszkeség és rekord is egyben. Azok a pletykák nem igazak, miszerint a Heti hetes megszűnik, csupán arról van szó, hogy téli szünetre megyünk, de tavasszal visszatérünk. A Gálvölgyi Show-val is ez a helyzet, úgy néz ki, hogy a Gálvölgyi Show is új epizódokkal fog jelentkezni tavasszal.

Mészáros: Három unokája van, az egyikkel együtt játszott tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékok” My Fair Lady” című előadásában, Simon nevű unokáját pedig most műtötték meg. Mesélne róluk?

Gálvölgyi: Simon már jól van, köszönöm a kérdést. Ő a nyáron vese átültetésen esett át, az édesapja ajánlotta fel az egyik veséjét neki. A legidősebb unokám, Dani pedig tavaly lent volt velem Szegeden, és szó szerint befúrta magát a produkcióba; egyből kiszúrta, ki a rendező, és két nap múlva már bent volt a produkcióban. A darabban én az ezredest játszottam, ő pedig gyerekszereplőként tűnt fel. Biztosak vagyunk benne, hogy ez felejthetetlen élmény volt neki. Gyerekek ezrei álltak sorba a szerepekért, de ő fél óra alatt megszerezte a magáét.

Mészáros: Felmerül a kérdés, nem lehet, hogy a nagypapa kicsit segített neki?

Gálvölgyi: Nem. Annak idején a lányaimnak sem próbáltam meg segíteni a kapcsolataimmal vagy a nevemmel. Sőt, nagy konfliktusaink voltak Danival. Volt úgy, hogy éjjel fél kettőkor a főpróba után úgy mentünk haza, hogy nem beszéltünk egymással. Mielőtt lefújták az esti próbát, Dani elment, csak azért, mert éhes volt. Én emiatt nagyon letoltam őt és kénytelen voltam újra elmondani, hogy csak azért, mert ő a Gálvölgyi unokája, nem tehet meg bármit, ne higgye, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok. Bezerédi Zoltán kollégámat nem szeretném bántani, de az ő gyereke és az én unokám, tehát a két színészgyerek volt a legfegyelmezetlenebb az összes gyerekszereplő közül.

Mészáros: Ilyen szigorú nagyapa?

Gálvölgyi: Dehogy is, csak vannak elvárásaim. Szerintem az unokákkal kevesebb felelősség van, mint a saját gyermekeinkkel. Jobb is így, ha az ember nem szól bele más életébe, elvégre a nagyapáknak nem ez a dolga.

Mészáros: Vannak háziállataik?

Gálvölgyi: Nincsenek. Kutya volt, de eldöntöttük, hogy nem lesz több házi kedvencünk.

Mészáros: Káros szenvedélyei vannak?

Gálvölgyi: Biztos, mert most mindjárt megiszom a kávémat, és rágyújtok. Nálam a kávé nem is szenvedély, inkább egyfajta szertartás, mivel megszokásból minden előadás előtt megiszom egy kávét, de ezt leszámítva napközben nem kávézom. Egy szál cigi és egy kávé minden előadás előtt. Nem gondolom, hogy ez maradandó kárt okozna a szervezetemben.

Mészáros: Meg van elégedve a magyar kultúra működésével?

Gálvölgyi: Ki mondta, hogy működik? Nem akarok nevekkel dobálózni, vagy bárkit is okolni, de mindig is voltak olyan dolgok, amelyeken lehetett volna változtatni. Semmi sem tökéletes, de ne bonyolódjunk konkrétumokba. Máskülönben ez annyira általános dolog, hiszen a magyar kultúra mindaddig működni fog, amíg a festők festenek, a költők költenek, a színészek játszanak. Egyébként sajnos egyre kevesebb pénz jut a művészetekre, miközben egyre több pénz jut a stadionokra. Ha a színház világát vesszük példának, akkor azt mondhatom, hogy teltházas előadásaink vannak a Madách Színházban és a Játékszínben is, de van rengeteg olyan kollégám, akik éhen halnak. Arról nem is beszélve, hogy színházakat szüntetnek meg egyik napról a másikra, amiért színészek tucatjai kerülnek az utcára, és a különböző megszorítások sem fokozzák az örömöt.

Mészáros: Az elmúlt évtizedekben darabok százaiban játszott. Melyik volt a kedvence?

Gálvölgyi: Ezen nem gondolkozom, csupán csak hálát adok a jóistennek azért, hogy ennyi darabban volt lehetőségem szerepelni. Az utóbbi húsz évben nem játszottam olyan darabban, amelyikhez ne lett volna kedvem. Mindet szerettem, az egyiket jobban, a másikat kevésbé. Ma ezt szeretem, holnapután viszont a következőt fogom preferálni. Általában mindig azt a darabot szeretem a legjobban, amelyikben aznap este játszom.
Mészáros: Elmesélné, hogy feleségével, Judittal (műfordító) hogyan dolgoznak otthon? A kívülállók számára úgy tűnhet, hogy Ön állandóan szöveget tanul, a neje pedig ír és fordít.

Gálvölgyi: Az igazság az, hogy ő nem ír állandóan, én pedig nem tanulok mindig. Teljesen függetlenül dolgozunk egymástól, mégis megvan köztünk az összhang. A munkáival kapcsolatban megemlíteném a legújabb fordítását, a „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei” című könyvet, amelyet most olvastam el. Ez nem a reklám helye, de ez a könyv nagyon tetszett nekem. Elképesztő történet, szerintem az utóbbi évek egyik legjobb könyve. Nagyon szeretek olvasni, amikor csak tehetem, könyvet veszek a kezembe. Legtöbbször elolvasom a nejem fordításait, annak ellenére, hogy néha szól nekem, hogy ezt vagy azt a könyvet nem érdemes elolvasni, mert nem jó. A szövegtanulásról meg csak annyit, hogy eleve a próbákon mindig nálunk van a szövegkönyv és egy-két nap alatt bevágom az egész szerepem. Ezzel én tulajdonképpen teljesen letudtam a szövegtanulást, szó sincs arról, hogy én állandóan tanulnék.

Mészáros: Akkor azt mondja, hogy az előadások előtt nem is nézi át a szövegét?

Gálvölgyi: Általában nem, minden itt van a fejemben. Addig emlékezem a szövegeimre, amíg azt nem mondja a rendező, hogy leveszik a műsorról az előadást. A „Furcsa pár” esetében viszont más a helyzet, ott kénytelen vagyok újra átfutni a szövegemet a fordított szereposztás miatt.

Mészáros: Ha visszaemlékezik, mi volt az első dolog, ami megfogta a feleségében?

Gálvölgyi: A színjátszó mozgalomban ismerkedtünk meg, pontosabban a ma már jónevű újságíró, kritikus Mészáros Tamás Szkéne nevű színjátszókörében találkoztunk először. Görgey Gábor „Ötórai tea” című előadását próbáltuk együtt, és rengeteget beszélgettünk, idővel pedig komolyabbá vált a dolog. Egymásba szerettünk Jutkával, és öt év kapcsolat után, 1971-ben házasodtunk össze. De ez már kétszáz éve volt. (Nevet)

Mészáros: Nézi a különböző tehetségkutató műsorokat?

Gálvölgyi: Nem nézem őket, egyszerűen nem tudnak lekötni. Nagyon szeretem a fiatalokat, de ezek a műsorok nem tehetséget kutatnak. Ennyi „tehetség” nincs az országba, ide mindenféle emberek jelentkeznek nemtől és kortól függetlenül, csak azért, hogy ismertté válhassanak. Ezek az emberek nem művészek, de még csak nem is tehetséges a legtöbbjük. Mi a bánatnak ennyi „sztár” Magyarországra? Hetente újabb és újabb „sztárokat” mutatnak be, akiknek annyi a „teljesítményük”, hogy főműsoridőben az orrukat piszkálják, és semmit sem tesznek. Ez már szánalmas…

Mészáros: Önt például 1968-ban a „Ki mit tud?” –on fedezték fel, ahol paródiájával első díjat nyert. Ön szerint Magyarországon még mindig vannak felfedezetlen csillagok?

Gálvölgyi: Hogyne, akadnak igazi tehetségek. Lehet, hogy nem pontosan fejeztem ki magamat előbb, nem azt mondom, hogy nincsenek tehetséges emberek, csupán arról van szó, hogy a különböző televíziók és a média már túlzásba viszi a tehetségek hajkurászását. A legnagyobb baj viszont az, hogy nincsen, és 68’-ban sem volt tehetséggondozás. Most olvastam valahol, hogy a szerencse nem más, mint felkészülés a lehetőségre. Ez tényleg így van.

Mészáros: Járt idén külföldön?

Gálvölgyi: Nem. Nyaralási szempontból Tenerifét nagyon szeretjük, ott voltunk eddig tízszer. Mindig azt mondom, hogy nem panaszkodhatom, mert igazán sokfelé jártam a világban Ausztráliától kezdve Bangkokon át az USA-ig. A mai napig viccesen szoktam emlegetni, hogy voltam Amerikában négy napig. A Rádiókabaré felvétele miatt utaztunk ki, és New Yorkban és Washingtonban jártunk. Felejthetetlen élmény volt.

Mészáros: Az elmúlt évtizedek során több kollégája is meghalt. Kinek a hiányát érzi a legjobban?

Gálvölgyi: A művészvilágból nagyon sokan elmentek az utóbbi években. Mindegyikőjüknek fáj a hiánya, de ha nevet kellene mondanom, akkor Rátonyi Róbertet, Márkus Lászlót, Kállai Ferencet és Körmendi Jánost emelném ki. Márkus 1985-ös halála eléggé mélyen érintett, különösen azért, mert váratlanul, az öltözőjében kellett meghalnia. Az ember csak akkor veszi észre, hogy öregszik, amikor szép lassan kihalnak körülötte a barátai, munkatársai. Én régimódi ember vagyok. Annak ellenére, hogy van mobilom, nem használom. Az én életemben meghatározó szerepe van a noteszomnak. Közel tizenöt éve van meg, tele van írva telefonszámokkal, és éppen a napokban jöttem rá, hogy egyre több nevet, számot kellett kihúznom belőle. Az évek múlásával egyre fogynak a nevek a noteszból mindaddig, amíg egyszer a te nevedet nem húzza ki valaki. Most már én is tudom, hogy elérkeztünk oda, amikor már kevesebb van előttem, mint mögöttem.

Mészáros: A 2005-ös „Le a fejjel” óta nem vállalt filmszerepeket. Mi ennek az oka?

Gálvölgyi: Annak idején nagyon sokat televízióztam, és az arcom túl ismertté vált ahhoz, hogy szerepelhessek filmekbe. Nem egyszer mondták filmrendezők, hogy szívesen dolgoznának velem, de túlságosan ismert vagyok a filmezéshez. Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy nem hívtak filmekbe. Volt olyan főszerep, amelyre engem kértek fel, én el is olvastam a forgatókönyvet, és úgy gondoltam, hogy ez pocsék film lesz, nem szabadna szerepet vállalnom benne. Lemondtam a filmszerepet, utána a filmet mégis elkészítették, és sikeres lett. Ennek ellenére nem bántam meg. Minden okkal történik szerintem.

Mészáros: Ez érdekes! Mi ennek a filmnek a címe?

Gálvölgyi: Nem fogom elmondani. Fő a diszkréció.

Mészáros: Ha jól tudom, már egy ideje egyáltalán nem szinkronizál.

Gálvölgyi: Ez igaz, tényleg nem vállalok már szinkront. Annak idején rengeteget szinkronizáltam, de a mai szinkronok már borzalmasak. Nem mondom, hogy öreg vagyok hozzá, de ma már nincs kedvem ahhoz, hogy hatodrangú senkikkel dolgozzak együtt hosszú órákon keresztül, bezárva egy szobába. Régen színészek szinkronizáltak.

Mészáros: Melyik filmek nyerték el a tetszését az utóbbi időkben?

Gálvölgyi: Az utóbbi időkben láttam néhány olyan magyar filmet, amelyek igazán tetszettek. Az Anger Zsolt főszereplésével készült „A nyomozó” című filmet például nagyon jónak találtam, de Pálfi György „Taxidermia” című filmje is tetszett. Külföldi filmek közül pedig „A király beszédét” tudnám kiemelni. Egyébként nem nevezném magamat nagy mozibajárónak. Az aktuális filmélményeimről jutott eszembe, hogy mivel semmi nézhető nincs a televízióban, ezért most megint megnéztem DVD-n a „Mester és Margarita” tízrészes orosz feldolgozását.

Mészáros: Joe Cocker és Tom Jones koncertjén találkoztam Önnel. Milyen fajta zenéket kedvel?

Gálvölgyi: A kocsimban állandóan szól a zene. Például, Tom Jonest nagyon szeretem, a Queen is régi kedvencem, de a jazzt is kedvelem. A legutóbbi Tom Jones-koncert után például hosszú ideig nagyon boldog voltam. A mostani koncertet kénytelen leszek kihagyni, mert előadásom van aznap este, de azt kell mondanom, hogy Jones az a előadó, aki mindig a maximumot nyújtja. Nincs még egy ember, aki így énekelne élőben is, mint ő. Ő a profizmus teteje, a legjobb hangú előadó.

A beszélgetés vége felé megérkezik Hernádi Judit is, kölcsönösen üdvözlik egymást Gálvölgyivel, majd a színész az ujját mutatva így szól kolléganője felé: „Holnap műtét”.

Mészáros: Mi történt a kezével?

Gálvölgyi: Vasárnap játszottuk a „Jutalomjáték” című darabot, amelynek az egyik jelenetváltásakor később jött be a fény a kelleténél, és megbotlottam a sötétben. Ahogy letámasztottam a kezemet, megsérült az ujjam. Ennyi az egész.

Mészáros: Van valami, amire vágyik?

Gálvölgyi: Egészségre vágyom, más nincs. Szabadidőmben megpróbálok minél többet olvasni és aludni. Már bátran kijelenthetem, hogy a legtehetségesebb az alvásban vagyok.

Mészáros: A visszavonulást nem fontolgatja?

Gálvölgyi: Mit gondol, akkor mit csinálnék? Nem halmoztam fel milliárdokat, hogy visszavonulhassak, és házat vehessek Hollywoodban a domboldalon. Az ember általában nem önszántából vonul vissza, inkább visszavonultatják. Elvégre nem normális dolog az sem, hogy közönség előtt produkálom magamat minden este; nem tudhatnom, mikor mondja fel a szolgálatot valamelyik szervem. De a válaszom az, hogy nem szoktam ezen gondolkodni. Hiszen mint tudjuk, nincsenek visszavonult Michelangelók és nyugdíjas Leonardo da Vincik sem.

Mészáros Márton és Gálvölgyi János az interjú után, Budapest, 2011. november

Mészáros Márton és Gálvölgyi János az interjú után, Budapest, 2011. november

Reklámok

Egy hozzászólás to “„Mi a bánatnak ennyi „sztár” Magyarországra?” – Interjú Gálvölgyi Jánossal”

  1. antal18 Says:

    Ez nagyon jó volt! Bár Gálvölgyi és a szerénykedés elég messze áll egymástól sztem, de igaza van.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: