Gordon Brown leégette magát Reese Witherspoon előtt

Gordon Brown brit miniszterelnök pár napja az angol parlamentben látta vendégül Reese Witherspoon Oscar-díjas amerikai filmszínésznőt, aki az egyik legnagyobb kozmetikai cég arcaként a családon belüli erőszak ellen kampányolt a szigetországba.  Az idősödő munkáspárti kormányfő a szép színésznőt Renée Zellwegerrel keverte, ugyanis az ő érdemeit hangoztatta és az ő nevén szólította a 33 éves dívát.

– Nagyon hálás vagyok Renéenek, hogy ellátogatott hozzánk, és elvállalta a kampány vezetését. Megható volt Anthony Minghella filmrendező tiszteletére rendezett eseményen mondott beszéde. – mondta az 58 éves kormányfő.

Az esemény pikantériája, hogy Anthony Minghella (1954-2008) rendező búcsúztatóján a szintén Oscar-díjas Renée Zellweger szólalt fel, velehe keverhette Reese Witherspoont a politikus.

– Furcsa volt, hogy megdicsérte Minghella emlékestjén mondott beszédemet. Már csak azért is, mert ott sem voltam, Renée tartott előadást.  Semmi baj, megbocsátok neki. Gyakran összekevernek minket. Megértem, hiszen mindketten szőkék és alacsonyak vagyunk. Gyakran viszem a kutyusomat állatorvoshoz, de hiába mondom a nevem, Zellweger kutyáját várják. Ilyenkor udvariasan kijavítom őket, hogy az én kedvencemet kell megvizsgálni. Sokakat összezavartunk már… – felelte Reese Witherspoon egy újságíró kérdésre, miután visszatért Nagy-Britanniából Hollywoodba.

A kétgyermekes Reese Witherspoon 2006-ban kapott Oscar-díjat A nyughatatlan című filmben June Carter (1929-2003) megformálásáért.

2 hozzászólás to “Gordon Brown leégette magát Reese Witherspoon előtt”

  1. re's avatar re Says:

    Húú, ez nagyon gáááz!

  2. AnkaBianka's avatar Anka Says:

    hát az.. 😀

Hozzászólás