Életének 32. évében, 2009. december 20-án, vasárnap reggel meghalt Brittany Murphy amerikai színésznő.
A hölgy Los Angeles-i otthonához nyolc órakor hívta ki a mentőket az édesanya, aki a zuhany alatt talált rá eszméletlen lányára. A helyszínre érkező mentősök szívmegállást diagnosztizáltak nála, megpróbálták újraéleszteni, azonban a színésznő szervezete nem reagált kísérletekre. A kórházba érkezése után nem sokkal Brittany Murphy-t halottnak nyilvánították. Egy hónapja töltötte be a 32. életévét.
Brittany Murphy első szerepét 14 évesen játszotta, azóta pedig több mint félszáz alkotásban szerepelt. A Pokolsztráda című filmben Reese Witherspoon oldalán játszott, a Spinédzserekben Alicia Silverstonenal szerepelt, az Észvesztőben pedig Winona Ryder és Angelina Jolie partnereként tünt fel, de játszott együtt Michael Douglas-sel, Eminemmel, Dakota Fanningal és Drew Barrymore-ral is.
Ismertebb alakítás nyújtott még a Ne szólj száj!-ban, a Fiúk az életemből, a 8 mérföld, a Nagydumás kiscsajok, a Sin City, és a Szerelem és egyéb katasztrófák című filmekben.
A színésznő az utóbbi időben több szerepet is elvesztett, megszállottja volt a plasztikai műtéteknek, és a filmes berkekben köztudott volt erős drog- és alkohol fogyasztása, valamint az utóbbi időben rengeteg gyógyszert szedett, ugyanis napok óta rosszul létek gyötörték.
Murphy énekesnőként is tevékenykedett, több filmben hallhattuk hangját. Az Oscar-díjas Táncoló talpak című filmben szinkronhang is volt, és a Queen együttes slágereit énekelte.
Brittany Murphy 2007-ben egy zsidó zsidó szertartás keretein belül házasodott össze Simon Monjack íróval. Gyermekük nem született.
A színésznő volt a 2005-ös Golden Globe-gála műsorvezetője volt, egy évvel később pedig a 36. helyen végzett az FHM magazin A világ 100 legszexisebb nőinek a listáján.
A Szakítópróba című 2003-as vígjátékban Ashton Kutcher volt a partnere, akivel abban az időben a valóságban is egy párt alkottak.
“Ma a világ elveszített egy kis darab napfényt. Viszlát a másik oldalon, kölyök!” – írta Kutcher a Twitter-en.
2009. december 21. - 18:01 |
R.I.P
2009. december 22. - 19:02 |
Szegény, részvétem a családnak! 😦