Clint Eastwoodot választották az amerikai nézők 2009 legnépszerűbb filmcsillagának, aki a három éve első helyen álló Denzel Washingtontól vette át a vezetést – derült ki a Harris Interactive éves felméréséből, melyre december 7. és 2010. január 25. között 14 ezer ember szavazott.
A 79 éves művésznek – aki egyébként öt Oscar-díj tulajdonosa – tavaly több nagy dobása is volt, ugyanis akkor mutatták be Angelina Jolie főszereplésével az Elcserélt életek (Changeling) című filmjét, melyet három Oscar-díjra jelölték (köztük Jolie alakítását is a legjobb női főszereplő elismerésére) és a Gran Torino című drámáját is, mely kisebb költségvetése és kevésbé hírés szinészgárdája ellenére sokkal sikeresebbnek bizonyult: 326 millió amerikai dollár volt a film összbevétele, így a Gran Torino lett Eastwood legsikeresebb filmje, azonban az idős színész-rendező azt nyilatkozta, hogy ez volt az utolsó szerepe. Reméljük nem…

2010. február 20. - 07:23 |
Érdekes..én soha nem láttam olyan nagy rajongást körülötte, úgy értem azért vannak népszerűbb rendezők, színészek is nála.
2010. február 24. - 19:39 |
Én azért láttam…