Morgan Freeman keze lebénult

A világ egyik legnagyobb színészeként számon tartott művész mostoha unokájával, és más nőkkel való viszonyainak napfényre kerülése mellett, az autóbalesete következményeit is magán viseli. Másfél évvel ezelőtt, 2008. augusztus 3-án éjjel súlyos közúti balesetet szenvedett szeretője, Demaris Meyerrel charlestoni otthona közelében Mississippi államban, melynek során a 71 éves Freeman által vezetett autó lesodródott az útról és többször megpördült, mielőtt megállt volna. A baleset után is jókedélyű színészt légimentők vitték kórházba, ahol megállapították, hogy több helyen eltörte a karját, a csuklóját és a vállát is. Az orvosok akkor azt mondták, hogy teljesen fel fog épülni (de az is legalább fél év lesz), de a mai napig nem tudja mozgatni a bal karját. Az Oscar-díjas színész ugyan már megszokta, hogy mindent egy kézzel csinál, de azért szeretné visszakapni a lebénult végtagját, azonban a doktorok szerin ez lehetségtelen, viszont karvédő kesztyűt kell hordani, nehogy elsorvadjon a karja a mozgáshiányban.

A Clint Eastwood rendezte A legyőzhetetlen (Invictus) című filmben Freeman alakítja Nelson Mandela egykori dél-amerikai elnököt, és az alakításért 2010. február 2-án Oscar-díjra jelölték. A színésznek ez a hatodik Oscar-jelölése.

Morgan Freeman amerikai színész a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó ünnepségén 2010. január 5-én

2 hozzászólás to “Morgan Freeman keze lebénult”

  1. SirJames's avatar kelemenmarc Says:

    “A világ egyik legnagyobb színészeként számon tartott művész”

    Ez azért fájt…A világ egyik legnagyobb színésze? Akkor én is! Volt vagy 1 jó filmje, amiben is csak az átlagos alakítási szintet tudta megközelíteni. (Driving Miss Daisy) – de volt számos olyan filmje, amiben nem tetszett (Gone Baby Gone, Wanted, Evan Almighty, The Dark Knight, Million Dollar Baby).

  2. re's avatar re Says:

    Pedig nagyon nagy színész, jobbulást neki!

Hozzászólás