Három lány meghalt a diszkótragédiában

Szinte minden harmadik Facebook felhasználó kitette az üzenőfalára, hogy emlékezzünk meg arról a három fiatal lányról, aki 2011. január 15-én éjjel életüket vesztették a Nyugati téren található West Balkán diszkóban. Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az épületben közel 300 ember fért volna el nyugodtan, de 3000 ember volt ott azon az éjjelen. Egy emberre tehát mindössze 0,4 négyzetméter jutott a rendezvény idején, amit úgy képzeljünk el, hogy ennél ötször több embert zsúfoltak össze pl. az Auschwitzi koncentrációs táborban. A vallomások szerint volt olyan ember, akinek hosszú percekig le sem ért a lába a földre. Tehát eddig tisztázatlan okból a több ezres tömegben pánik alakult ki, és a menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. Az üggyel kapcsolatban öt embert őrizetbe vettek. Tudom ajánlani számukra a szigorított börtönt!

A helyszínen megemlékezést is tartottak, ahol Orbán Viktor kormányfő is megjelent.

A Nyugati tér 2011. január 16-án, ahol gyertyákat és mécseseket gyújtottak arra emlékezve, hogy a West Balkán diszkóban éjszaka három fiatal lány meghalt

A Nyugati tér 2011. január 16-án, ahol gyertyákat és mécseseket gyújtottak arra emlékezve, hogy a West Balkán diszkóban éjszaka három fiatal lány meghalt

2 hozzászólás to “Három lány meghalt a diszkótragédiában”

  1. Ifj.Papp Béla's avatar Ifj.Papp Béla Says:

    Szinte minden hétvégén van un. diszkóbaleset….

  2. meszarosmarton's avatar meszarosmarton Says:

    Engem nem érint tudod, sosem járok ilyen vagy hasonló helyekre…

Hozzászólás