2011. augusztus 3-án a kairói rendőrakadémia épületében lévő tárgyalóteremben Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi diktátor a pere tárgyalásának első napján fekve, egy kórházi betegágyon vett részt.
A népharag miatt februrában lemondatott, 83 éves volt államfőt a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejkből előző nap szállították át Kairóba. Az egykori diktátort, aki 30 éven át volt Egyiptom első embere, korrupcióval vádolják, valamint azzal, hogy az ő utasítására lőttek a kormányellenes tüntetők közé a 800 halálos áldozatot követelő egyiptomi népfelkelés során.
Mubarak az utóbbi hetekben nagyon legyengült, ápolói szerint alig hajlandó elfogadni bármilyen ételt.

Hozzászólás