20 éve ment el Marlene Dietrich

Pontosan 20 évvel ezelőtt, 1992. május 6-án hunyt el párizsi otthonában Marlene Dietrich, a legendás német színésznő, énekesnő. Az életének 90. évében jobblétre szenderült díva hivatalosan szív- és veseelégtelenségben halt meg, de több alternatív verzió is terjed a nép körében. A színésznő barátai szerint – köztük amerikai származású titkárnője, Norma Bosquet visszaemlékezései szerint, aki élete utolsó heteiben naponta látogatta – Dietrich valójában annyira megelégelte a tehetetlenséget, hogy saját maga végzett magával, altató-túladagolással.

A színésznő életének utolsó szakaszában képtelen volt a mozgásra, először kerekesszékbe kényszerült, később pedig már nem volt hajlandó kimozdulni az ágyból. A rigolyás öregasszonyra paparazzik hada vadászott, de ő rendre kicselezte őket. Egy napon azonban megjelent a lapokban egy felvétel, amelyen a megtört, idős színésznő tolókocsiban látható. Marlene Dietrich halála előtt ágyhoz kötött, fekvő beteg volt, s félig megvakult és megsüketült. Nem mozdult ki az otthonából, később pedig már az ágyából sem lehetett kimozdítani. Azt sem hagyta a környezetének, hogy rendszeresen cseréljék az ágyneműt, és idővel a napi tisztálkodás is elmaradt.

Halála után a párizsi Madeleine-templomban egy gyászszertartás keretében közszemlére tették a művésznő francia zászlóval fedett, kitüntetéseit felsorakoztató koporsóját, de kívánságának megfelelően abban a berlini temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol édesanyja is nyugszik.

Marlene Dietrich az egyik legnagyobb német színésznő volt, 1931-ben  Oscar-díjra jelölték a Marokkó című filmben nyújtott alakításáért. A második világháború előtt az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol többek között Alfred Hitchcock, Orson Welles és Billy Wilder filmjeiben szerepelt. Fénykorában német származása ellenére Hollywood legnépszerűbb és legjobban fizetett filmcsillaga volt, férfi és női szeretők tucatjával szexuális kapcsolatot folytatva. Az egyedi hangú művész énekesnőként is megállta a helyét: a hitleri náci német diktatúra ellen lázadva amerikai katonáknak tartott előadásokat a frontvonalakon, és nekik énekelt is. Marlene Dietrich híres dalai, a Lili Marleen és a Where Have All The Flowers Gone? (Sag mir, wo die Blumen sind) napjainkban is sokat hallgatott számok.

Mészáros Márton

Marlene Dietrich (1901-1992) német színésznő

Marlene Dietrich (1901-1992) német színésznő

Hozzászólás