Előszóban annyit, még mielőtt valaki téves következtetéseket vonna le: mindenféle pártpolitikától függetlenül, elhatárolódva szélsőjobb és szélsőbaloldali nézetektől publikálom a verset, amelyért majdhogynem meghurcolták Günter Grass Nobel-díjas német írót, költőt.
A Was gesagt werden muss (Amit el kell mondani) című vers a Süddeutsche Zeitung című német lap 2012. április 4-i számában, majd a világ számos vezető lapjában jelent meg, többek között a New York Times hasábjain. A 84 esztendős Günter Grass most szánta rá magát, hogy leírja azokat a napjainkban aktuális problémákat, amelyek tabutémának számítanak. Ahogy fogalmazott: „holnap már késő lesz elmondani”, hogy Izrael az atompolitikájával és feltételezett nukleáris fegyverkezésével az amúgy is törékeny világbékét veszélyezteti, de a német kormánynak is odacsap: mondván igencsak nem helyes tett volt, hogy egy újabb atomrakéta kilövésére alkalmas tengeralattjárót adott el a zsidó államnak.
Grass nem csak műveibe csempészett bele politikát, hanem gyakran írói népszerűségét és ismertségét kihasználva is véleményt alkotott különböző olyan problémákról, amelyek társadalmunkat érintették.
A vers miatt Günter Grasst antiszemitának titulálták, és egyesek még a Nobel-díját is visszavették volna tőle. A mű Váncsa Árpád, Szutrély Péter és Dobszay Károly fordításában ismert. Én Szutrély fordítását közlöm.
Günter Grass
Amit el kell mondani
Miért hallgatok, miért hallgattam el oly sokáig,
mi nyilvánvaló, haditervekben kifőzött
elmélet, melynek végén mi, a túlélők
legfeljebb lábjegyzet lehetünk.
Ez az állítólagos első csapás joga,
mely kioltaná a szájhősök igájába
szervezett és irányított iráni tapsnépet
csak azért, mert e hatalom árnyékában
atombomba építését vélik látni.
De miért tiltom el magam,
azt a másik országot, hogy nevén nevezzem,
ahol évek óta – bár titkon – hatalmas
nukleáris erő dagad, ám minden
ellenőrzés híján?
Általános csend honol e tény felett,
mely hallgatást magam is elfogadtam,
e csend nehéz hazugságom, kényszerem,
hiszen azon mód, mikor megtöretik,
az ítélet – „antiszemitizmus” – készen áll.
Most azonban, mikor hazám, melyet
saját ősbűne követ utánozhatatlanul, és azt
újra meg újra rajta számon kérik,
csakis üzletileg persze, ügyesen forgatott
szóbeszéddel jóvátétellé nyilvánítottan,
egy további tengeralattjárót ad el Izraelnek,
egy olyat, melynek tulajdonsága mindent
elpusztító robbanófejeket célba lőni amoda, hol
bizonyítatlanul egyetlen atombomba volna,
melynek majd végső bizonyossága az aggodalom oka,
mondom, mert mondani kell.
De miért hallgattam eddig?
Mert úgy véltem, származásom
soha le nem mosható szégyenével
tiltja a tényt, igazság mondását
Izraeltől elvárni, ez országtól, melyhez kötődöm,
s kötődni fogok.
Miért most mondom,
öregen, utolsó csepp tintámmal:
Izrael atomhatalma veszélybe sodorja
a világ amúgy is törékeny békéjét?
Mert ki kell mondani azt,
ami talán holnap már késő lehet:
mi – épp eléggé terhelt németek –
gyaníthatóan bűnsegédek lehetünk,
a szokásos mentegetőzések pedig erőtlenek.
Beismerem: nem hallgatok tovább,
mert elegem van a Nyugat álságából,
és csak remélhetem, hogy sokan
törik meg a csendet, mert a közelgő
veszélyt elkerülendő, az ezt okozókat
fel kell szólítani erőszakosságuk megszüntetésére,
követelve, hogy állandó, meg nem
akadályozható ellenőrzés mellett
az izraeli atomerőt és
az iráni atomberendezéseket egyaránt
nemzetközi hatóság felügyelete,
és e két ország kormánya tarthassa szemmel.
Csak így segíthetünk Izraelnek és Palesztinának,
mi több, minden embernek, kik ezen
az őrület bitorolta területen
szorosan egymás mellett,
egymásra acsarkodva élnek, végül
magunkon is csak így segíthetünk.
Fordította: Szutrély Péter, 2012 április
Mészáros Márton
Günter Grass Nobel-díjas német író, költő
Mészáros Márton blogja 
Hozzászólás