2013. január 23-án, 83 éves korában Varsóban elhunyt Józef Glemp (1929-2013) lengyel bíborosról, varsói érsek, aki 1981 és 2009 között a lengyel katolikus egyház prímása volt. Lengyel médiaértesülések szerint a köztiszteletnek örvendő egyházi személy tüdőrákban szenvedett. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, Magyarország prímása személyes levélben fejezte ki részvétét.
Nem sokkal azután, hogy II. János Pál pápa kinevezte Glemp bíborost, a lengyel kommunista vezetők hadiállapotot hirdettek, hogy elfojtsák a szovjet blokk első szabad szakszervezetét, a Szolidaritás mozgalmat. Bár a bíboros mindent megtett, hogy kerülje a konfliktust a kommunista hatalommal, a katolikus templomok a demokratikus ellenállás központjaivá váltak. Az általa vezetett lengyel egyház szintén jelentős szerephez jutott az 1989-es békés rendszerváltás lebonyolításában is, amelynek során megszilárdította a lengyel katolikus egyház helyzetét.
Józef Glemp több alkalommal ellenszenvet váltott ki más vallások gyakorlóinak körében. 1990-ben bírálattal illette a zsidó tüntetőket, akik auschwitzi náci haláltábor közelében épülő karmelita kolostor ellen tiltakoztak, valamint ragaszkodott az auschwitzi múzeum közelében elhelyezett kereszthez. Később a félreértések elkerülése érdekében több ízben felszólalt a zsidó közösségek érdekében, mélyen elítélve az antiszemita megnyilvánulásokat.
Mészáros Márton

Hozzászólás