Orbán Viktor kormányfő személygépkocsijával az egyik lezárt autópályán közlekedett, amikor meglátott egy fiatal párt sétálni a kietlen úton. A miniszterelnöki autó megállt mellettük és felvette őket. A kocsiba beszállva elmesélték, hogy lassan két napja rostokolnak a semmi közepén elakadt kamionjuk miatt, és habár a hó már nem okoz olyan nagy nehézségeket, mint előzőleg, képtelenek tovább menni. A pár éppen vásárolni ment, és onnan gyalogoltak vissza másfél kilométert a kamionhoz. Mint kiderült, a férfi és párja erdélyiek voltak, Csíkszeredáról tartottak valahova.
A potyautasok felvételről Orbán a saját Facebook-oldalára töltött fel egy videót 2013. március 16-án, amelyet az egyik vele utazó készített. Tény, hogy a megosztásban van valami népszerűség-hajhászás, sokan durván támadták a miniszterelnököt, azzal vádolva, hogy előre megrendezett jelenetet vettek fel, vagy a két felvett utas „beépített ember” volt. A kormányfő korábban egy kecskeméti autógyárban tett tesztvezetéséről is megosztott videót.
Orbán Viktornak mintegy 150 ezer lájkolója van a közösségi oldalon, ami nemzetközi viszonylatban nem mérvadó, mert Barack Obama amerikai elnöknek, vagy néhány divatos énekesnek, hollywoodi sztárnak több tucat millió követője van, de a legnagyobb ellenzéki politikusoknak (mellesleg mindketten ex-kormányfők), Bajnai Gordonnak 26 ezer lájkolója van, Gyurcsány Ferencnek pedig alig kétezerrel több.
Egyébként szombat estére, az előző napi nagy havazás után újabb kilométeres dugó alakult ki az M1-es autópályán.
Mészáros Márton

Hozzászólás