Andrea Ferrit, egy olaszországi Pesaro egyik benzinkútjának vezetőjét hidegvérrel lőtte le két férfi júniusban, köztük az egyik az a fiatalember volt, akit az áldozat saját fiaként szeretett, és munkát adott neki. Andrea bátyja, az ötvenegy éves Michele Ferri a tragédia után levelet írt Ferenc pápának, amiben arra kéri az egyházfőt, hogy imádkozzon bátyjáért, és abbéli aggályait is kifejezi, hogy képtelen megbocsátani a gyilkosoknak, pedig tudja, hogy a megbocsátás a keresztény ember erénye.
Aztán 2013. augusztus 7-én, szerdán megcsörrent Signor Ferri otthoni telefonja. „Ciao Michele, itt Ferenc pápa” – mondta egy derűs, idős hang. Először Ferri azt hitte, valami telefonbetyár áldozata lett, de amikor meggyőződött róla, hogy valóban Ferenc pápa hívja a Vatikánból, szóhoz sem tudott jutni a meghatottságtól és izgalomtól. A 76 éves egyházfő kondoleált az elhunyt testvérének, és azt mondta, sírt, amikor elolvasta a levelet, amit neki írt a férfi.
Az első argentin származású pápa a telefonhoz kérte Ferri édesanyját is, hogy részvétét fejezze ki neki is fia elvesztéséért. Ferenc pápa a pápaság évezredes történetének legközvetlenebb egyházfője, aki pápának választásakor „Buona sera”-val köszöntötte híveit, naponta találkozik az átlagemberrel, hagyja, hogy ölelgesse, csókolhassa a tömeg. Gyakran maga válaszol levelekre, egykori barátait is személyesen hívta fel, miután beiktatták. Különös gonddal törődik a gyerekekkel, a pápamobilra rendszeresen hív fel kisgyermekeket, vagy mozgássérült fiatalokat.
Mészáros Márton

2013. augusztus 21. - 18:33 |
köszönjük meg a jó Istennek ,hogy ilyen Pápát adott nekünk
2013. augusztus 22. - 00:01 |
Ecce homo!
Ilyen egy igaz ember,akinek szive gazdagsagat Isten szeretetebol meriti!Remeljuk sokaig koztunk marad,hogy mi is ebbol az erobol meritve megujulhassunk.
2013. augusztus 22. - 09:49 |
Ez csodálatos! Nagyon-nagyon emberi. Hál’ Istennek! ❤
2013. augusztus 23. - 16:44 |
Sajnos Ferenc pápa csak egy van, és a sor végén nem úgy viselkednek mint Ő! Ott sajnos tisztelet a kivételnek átnéznek az embereken.
2013. augusztus 25. - 20:49 |
Micsoda erzoszivu, szent ember! Janos Pal papa is nagy ember volt, Ferenc is hozzamerheto.
2014. január 2. - 10:07 |
[…] csatlakozott az Izrael elleni bojkotthoz 3. Meghúzta a tanárnőjét – posztolta a képeket 4. Ciao, itt Ferenc pápa! 5. Tizenöten erőszakoltak meg egy szíriai kislányt 6. Dalt írtak Palvin Barbaráról 7. Palvin […]