Hitler és Lenin barátok voltak?

A mai Bors számolt be arról, vezető hírként, hogy Adolf Hitler, a “Führer és Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió első vezetője együtt sakkozott 1909-ben.
“Az angliai Shropshire-grófságban található Ludlow-ban a Mullock aukciós ház október elsején elárverezi arról a fotóról készült rézkarcot, amely Hitlert és Lenint ábrázolja sakkozás közben. Ráadásul megszerezhető majd azt a készlet is, amelyen a bábuikat tologatták. A historikusok véleménye megoszlik abban a vonatkozásban, hogy az 1917-es oroszországi nagy októberi ribillió egyik vezéralakja valóban összemérte-e sakktudását 1909-ben Bécsben a húszéves náci vezérrel.  Richard Westwood-Brookes elmesélte, a felvétel egy olyan bécsi házban készült, ahol akkoriban politikusok cserélték ki eszméiket. A sakkozó feleket Hitler akkori egyik tanára, Emma Lövenstramm örökítette meg. A későbbi fasiszta vezér az oktatásért hálásnak bizonyult, Emmát zsidó származása ellenére megmentette a náci üldöztetéstől. Az egykori bécsi ház tulajdonosai a második világháború elől elmenekültek, az épületet az akkori házvezető gondjaira bízták, s csak most derült fény az előkerült felvétel jóvoltából a történelmi sakkpartira. Westwood-Brookes bemutatta azt a bizonyíték-gyűjteményt, mely azt is igazolja, hogy Hitler és Lenin egyik fotón látható aláírása 80 százalékig hitelesnek tekinthető. ”

Helen Rappaport történész, aki több könyvet publikált a témában viszont egy szót sem hisz el abból, hogy a sakk-készlet és a fénykép hiteles lenne. Állítása szerint Lenin már a sakkparti előtt húsz évvel is kopaszodott, a képen viszont dús haja van.

Szerintünk is valószínűtlen, hogy a két államférfi egymással játszott volna kerek száz évvel ezelőtt,  de minden lehet…

2 hozzászólás to “Hitler és Lenin barátok voltak?”

  1. Géza Says:

    érdekes feltételezés, bár nem túl valószínű

  2. Romeo Says:

    Kamu 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: