Ma volt szerencsém a Moziünnep alatt megtekinteni az Aréna Plázában egy új mozit, de előtte még beszámolnék arról, hogy találkoztam két közéleti személyiséggel, Cseh László világbajnok úszónkkal, és Sütő Enikő modellel, akiktől autógrammot is kaptam. Míg Laci inkább félénkebb volt, addig Enikő közvetlen és nagyon kedves, mellesleg közel húsz évet letagadhatna a korából (50 éves).
Az említett film pedig nem más, mint Quentin Tarantino új alkotása, a Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds). A két és fél órás film főbb szerepeiben Brad Pitt, Christoph Waltz, Diane Kruger, Mélanie Laurent és Eli Roth látható.
A történet Franciország német megszállása alatt játszódik, ahol Shosanna (Laurent) családját a lány szeme láttára végzi ki Hans Landa (Waltz) náci ezredes. A lánynak éppen hogy sikerül megmenekülnie, Párizsba szökik, ahol új személyiséget vesz fel: egy mozi tulajdonosa és üzemeltetője lesz, mindeközben Aldo Raine (Pitt) hadnagy egy csoport amerikai zsidó katonát verbuvál a nácik kegyetlen megöléséhez. Később a “Brigantyk” néven elhíresülő osztaghoz csatlakozik egy ünnepelt német színésznő (Kruger), akinek segítségévél sikerül kiiktatni a Harmadik birodalom vezetőit és a Führert.
A filmet Tarantino 2008 szeptembere és 2009 februárja között forgatta. A végkifejlett azonban megosztja a közönséget. Sokak szerint az év egyik legszórakoztatóbb filmje, más vélemények szerint pedig bosszantóan borzalmas, az Egyesült Királyságban pedig cenzúrázták.
Tarantino csaknem 10 évig dolgozott a forgatókönyvön és már azt fontolgatta, hogy könyv formájában adja ki, mivel nem talált alkalmas színészt Hans Landa ezredes szerepére.
Adam Sandler, Isabelle Huppert, Nastassja Kinski, Leonardo DiCaprio, Tim Roth, Michael Madsen és Eddie Murphy nevei is felmerült a film forgatása előtt, amikor Tarantino színészeket toborozott filmjéhez. A jelenlegi szereplők kiválasztása sem volt egyszerű számára, Brad Pitt például öt üveg bort és némi kannabiszt fogyasztott el Tarantinóval, mielőtt rábólintott volna a szerepre, míg Diane Krugernek meg kellett győznie, hogy megfelelő a szerepére. Tarantino állítólag “túl szépnek” találta és nem eléggé németnek.
Szerintem egy izgalmas, és szórakoztató film, negatívumként pedig a túl sok brutalitást és az újabb holokauszt témát hoznám fel, alakítás szempontjából pedig Brad Pitt és Diane Kruger jó, az azonban tény, hogy Christoph Waltz kimagaslóan jól játszik és toronymagasan az ő karaktere van a legjobban megírva. Hihetetlen alakításáért mindenképpen Oscar-jelölést érdemel!
2009. szeptember 19. - 19:21 |
A filmet még nem láttam, a brutalitást pedig szerintem megszokhattuk Tarantino filmjeiben (Kill Bill 1-2 ugye..).
2009. szeptember 19. - 21:12 |
ugyan még én sem láttam bizonyos videokártya problémák miatt, de mindenképp szándékozom. én egyébként is csípem Tarantino elfajzott stílusát meg Pitt és Krueger is nagy kedvencek, csak nem lesz már felejtős kategória..
egyébként jó a kritikád, mint írás, összeszedett és értelmes, tetszett.
bár nem hiszek a kritikákban, se pozitivban se negativban, de írjál még ilyeneket, mert jó olvasni 🙂
2009. szeptember 21. - 18:08 |
A legjobb film, amit valaha láttam!
2009. szeptember 21. - 18:08 |
I love you so match! 😀
2009. október 13. - 19:11 |
Remek, brilliáns film!
2009. október 14. - 12:01 |
Diane Krüger a film legjobb szereplő a német színésszel együtt
2009. október 18. - 16:42 |
Az év filmje, Oscar díjat neki!
2009. október 20. - 18:43 |
Boldog születésnapot kívánok ennek a bájos, tehetséges színésznőnek.
2009. október 20. - 18:44 |
1976. július 15-én Németországban született Diane Kruger! 🙂
2009. október 21. - 12:11 |
remekMű! 🙂
2009. december 15. - 20:15 |
Gratula a Golden Globe jelöléshez!