Botrányos felvilágosítás a Bravoban

Országszerte hatalmas botrányt kavart a Bravo magazin novemberben megjelent különszáma, mely valójában egy szexuális felvilágosító füzet a tinédzserek számára és melyben 15 éves gyerekek anyaszült meztelen képe látható cenzúra nélkül.

– Annak ellenére, hogy ma már valóban minden a szex körül forog, a fiatalok nem tájékozottak, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy megjelenjen egy olyan füzet, mint a Bravo Love. Persze minden szülő lapozza át, mielőtt odaadná a gyermekének, mert bevallom, első látásra kicsit engem is sokkolt az a fejezet, amelyben az önkielégítés fontosságáról írnak – mondta egy 14 éves lány édesanyja.

“A kiadvány a női és a férfi test bemutatásától kezdve az első csókon, a pettingen keresztül vezet el a szeretkezés minden fortélyáig, bemutatva és elemezve a szexpózokat is. Nem utolsósorban pedig felhívja a figyelmet a védekezés jelentőségére, ezzel megóva a fiatalokat a nem kívánt terhességtől, valamint a különböző nemi betegségektől.” -mondta Illés Csaba, a Bravo magazin, és a Bravo Love főszerkesztője, aki egy hosszas közvélemény-kutatás után jött rá, hogy mire van szüksége a fiataloknak. 

4 hozzászólás to “Botrányos felvilágosítás a Bravoban”

  1. re's avatar re Says:

    No comment…

  2. Anka's avatar Anka Says:

    “hosszas közvélemény-kutatás után jött rá, mire van szüksége a fiataloknak” most legyek gonosz? 😀

    érdekes módon, ugyan még nem volt kezemben ez a kiadvány, de állítom hogy sokkal de sokkal normálisabb, mint a mi időnkben a Bravoba írt kis levélkék, amiben a felvilágosultnak nem éppen mondható lánykák arról érdeklődtek hogy terhesek lehetnek e egy szobafikusztól (!) valamint hogy a matekfüzet spiráljának gyakorlatba átültetett használata (!!!) véd e a nem kívánt terhességtől.. nos, ezek az idiótafaktor magas értéke miatt felháborítóak és botrányosak, szvsz hajlok rá, hogy ezek nem is kitalációk vagy hülyéskedések voltak, de ha ez a szóbanforgó füzetecske tartalmilag tényleg a normális szexualitás kialakulását, vagy legalább az alapjait, mutatja a fiatalok felé, akkor szerintem ezen nincs mi megbotránkoztató.

    nyilván, egy 14 éves gyerek ne maszturbáljon, mondjuk jó, ez fiuknál megint máshogy működik.. de az a szülő a hülye, aki engedi hogy a kölyke ilyen és ehhez hasonló szemetet vegyen a kezébe aztán meg jár a szája hogy ez így meg úgy.

    és a 15évesek meztelen képeinek ügyében mi van? indult valami eljárás? erről majd számolj be 🙂 ez nagyobb hír, mint maga az egész XD

  3. meszarosmarton's avatar meszarosmarton Says:

    Sajnos ez mind igaz. Az iskolám remek könyvtárában megvan a Bravo elmúlt 50 száma… úgyhogy én is tudom tanúsítani, hogy mekkora hülyeségeket kérdezgetnek benne… 😀

    a képekkel kapcsolatban nem tudom mi a helyzet, de nyílván elsimitják az ügyet, a következő mondatodon pedig jót nevettem: “nyilván, egy 14 éves gyerek ne maszturbáljon, mondjuk jó, ez fiuknál megint máshogy működik..”

  4. re's avatar re Says:

    Sajna én is ismerem ezt a szart, olyan mint a 100szor szép 😦

Hozzászólás a(z) Anka bejegyzéshez Kilépés a válaszból