Hatan erőszakoltak meg egy kislányt

A Heves megyei Egerbakta általános iskolája egyik alig 10 éves diákját hat osztálytársa erőszakolta meg az egyik szünetben. A kislányt először lefogták, majd a földre teperték, ahol minden ruhát lerángattak róla, majd mind a hatan megerőszakolták. A tettesek mind 14 év alattiak, így nem bünteti őket a törvény, azonban a rendőrség szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást, és lefoglalt egy seprűt is, mely szerepet játszott a közösülésben.

Idén már több hasonló esett volt, ugyanis Pécsett egy ötéves kisfiút erőszakolt meg két tizenöt éves fiú, valamint nemrég rács alá dugták Delroy Grantot, akit Nagy-Britannia egyik leghosszabb ideje körözött sorozaterőszakolójaként tartanak számon, ugyanis több mint száz embert erőszakolt meg. A férfi legidősebb áldozata 93 éves volt.

2000-ben egy 11 éves kislány, Kocsis Franciska el tünését jelentették be a rendőrségen. Később kiderült a lányt két 14 év alatti osztálytársa (egy fiú és egy lány) az erdőbe hívta, ahol megerőszakolták (itt egy keleti harci eszköz, a nunchaku is jelentős szerepet kapott), majd brutálisan meggyilkolták.

2 hozzászólás to “Hatan erőszakoltak meg egy kislányt”

  1. re's avatar re Says:

    Kivégezni őket!

  2. AnkaBianka's avatar Anka Says:

    és az én gyerekem, ilyen világban fog felnőni.. ahol 10évesek erőszakolják és ölik meg egymást. mi baja van az embernek? de most komolyan..

    seprű meg nunchaku bazmeg.. remélem mindkettőt “csak” ütésre használták..

    kezdem úgy érezni, hogy tényleg vissza kellene hozni a “szemet szemért” álláspontot. vagy csak simán az emberi fejlődést hátráltató tényezőket eltenni láb alól. nem egy esetben működik..

Hozzászólás a(z) Anka bejegyzéshez Kilépés a válaszból