Elie Wiesel Budapesten van

2009. december 9-én Budapestre érkezett a magyar származású Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, aki Sólyom László köztársasági elnökkel és Bajnai Gordon miniszterelnökkel is találkozott. A nyolcvanegy esztendős Wiesel a Parlamentben rendezett Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért című konferencia díszvendége volt.

A romániai Máramarosszigeten született haláltábort megjárt Wiesel 1986-ban kapott Nobel-békedíjat, azóta II. Erzsébet királynő és 2004-ben Medgyessy Péter miniszterelnök is kitüntette.

Grüner Miklós, aki Wiesel rabtársa és barátja volt 1944 őszétől 1945 áprilisáig nemrég „Egy lopott Nobel-díjazott személyazonosságának története” című könyvében azt állította, hogy az a személy, aki 1986-ban közismerten Elie Wieselnek vallotta magát hamis személyazonosságot használ, ugyanis személyes találkozásukkor nem ismerte fel az eredeti Lázár Wieselt benne, és a következő gyanús körülményeket találta:

– Nem volt hajlandó megmutatni a koncentrációs táborban alkarjára kapott “A-7713” tetoválást – amit azóta sem mutatott senkinek.

– Egyáltalán nem tudott magyarul, és az angolt is erős francia akcentussal beszéli.

– Lázár Wiesel volt a személy neve a táborban, Elie Wiesel nevű személy nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban, és nem található az USA bevándorlási nyilvántartásában sem.

2 hozzászólás to “Elie Wiesel Budapesten van”

  1. meszarosmarton Says:

    Az érdekes cikk:

    http://www.boon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/meg-mindig-kiserti-a-halaltabor/cn/haon-news-FCUWeb-20090303-0604233755

    Érdemes elolvasni!

  2. re Says:

    A szöveg vége érdekes feltételezés…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: