Antal Nimród meghódította Hollywoodot

A legenda úgy tartja, hogy Hollywoodot magyarok alapították a 19. század végén, majd a filmgyártást Adolph Zukor (1873-1976), a  Paramount Pictures filmvállalat alapítója hozta létre. Most pedig úgy tűnik, végre van méltó utódja a producernek, méghozzá Antal Nimród személyében, akinek sikerült meghódítania a filmvilág fővárosát.

A filmrendező 1973-ban Los Angelesben született magyar szülők gyermekeként, majd 18 éves korában haza költözött Magyarországra, ahol a Magyar Filmakadémia diákja lett. 

A tehetséges rendező játszott filmekben is, de leginkább direktorként tevékenykedik. Legismertebb filmje a Kontroll 2003-ból, melyért a Magyar Filmszemle díját is megkapta, valamint a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, Németországban, Lengyelországban, Dániában, Philadelphiában és Chicagóban is jutalmazták, és az Oscar-díjra is nevezték.

Antal Nimród új filmjében, A szállítmány (Armored) című thrillerben olyan világsztárok szerepelnek, mint Jean Reno és az Oscar-díjra jelölt Matt Dillon.

“Nimród igazi mester. Sokat tapasztalt színészek jöttünk össze a stábban, és mind ugyanígy gondoltuk. Jó ízlése és rendkívüli ösztönei vannak. Sok rendező csak azért mondja valamire, hogy jó, mert már tovább akar haladni, de ha ő rábólintott valamire, akkor abban biztosak lehettünk, hogy jól is sikerült.” – nyilatkozta a film főszereplője, Matt Dillon.

Egy hozzászólás to “Antal Nimród meghódította Hollywoodot”

  1. re Says:

    Gratula neki, reméljük még sok filmet készíthet az USA-ban!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: