2010. február 13-án, szombaton 16 óra 30 perckor elkezdtük az Avilai Nagy Szent Teréz templom plébániájának színpadán az idei év farsangi műsorát. A nézőtéren csupán csak ötven néző gyűlt össze, de a hangulat ennek ellenére is remek volt. Először az előadás és a darabok rendezője (valamint súgó és függönykezelő) Kelemen Tamás bácsi lépett a világot jelentő deszkákra, aki a közönséget köszöntötte és ismertette a két óra hosszú előadás műsormenetét.
Ezt követően az előadás összes szereplője a színpadra vonult, ahol mindenki öt-öt begyakorolt viccet mondott el, majd a Harangi László által 1936-ban írt Habalykás Julcsa című bohózatot adtuk elő, melynek egyik fontos mellékszerepét, Farkas Bálintot, a Gera Cili által megszemélyesített Baloghné komáját én játszottam.
A kb. 45 perces darab címszerepét, a szeleburdi Julcsát a végtelenül tehetséges Somogyi Eszter alakította, aki jelenleg a Könyves Kálmán Gimnázium tanulója. Édesanyját, a módos özvegy Baloghnét a 23 esztendős Gera Cecília, Dikics János csizmadiát a 12 éves Horváth Krisztián, Kati nénit a szintén tehetséges Kurz Kati, Zsíros Borát Horváth Dorka, Vékony Erzsókot pedig Csábi Szandra alakította, aki 2009 februárjában Az ellopott kakas című darabban a feleségemet játszotta.
A HABALYKÁS JULCSA szereplői és rendezője:
Rendező: Kelemen Tamás
Szereplők:
Julcsa – Somogyi Eszter
Baloghné – Gera Cecília
Dikics János – Horváth Krisztián
Farkas Bálint – Mészáros Márton
Kati néni – Kurz Kati
Vékony Erzsók – Csábi Alexandra
Zsíros Bora – Horváth Dorka
A tízperces szünet után újra “humorbonbonkal” kezdtünk, majd Szomaházy István (1864-1927) A vincellériskola című fergeteges darabját adták elő a színjátszósok másik csoportja. Itt a két főszereplő, a huszas éveikben járó Melinda és András alakítása volt kimagasló, a polgármester szerepére pedig Tamás bácsi ugrott be.
Másnap, 14-én, ami egyébként pont Valentin-nap volt szintén tartottunk előadást, azonban az 19 óra 30 perckor kezdődött és 21 óra 45 percig tartott, viszont közel 100 néző ült a közönség soraiban…
2010. február 16. - 12:20 |
Ide is tessék hozzászólni… 🙂
2010. február 16. - 18:43 |
Gratula az előadáshoz és a sok nézőhöz 🙂
2010. február 16. - 19:05 |
Kelemen a rendező, biztosan egy színvonalas darab 🙂
2010. február 16. - 19:21 |
Az is volt 🙂 a Kelemenek nem tudnak mellényúlni 🙂