Colin Firth brit színész tehetsége ellenére is az egyik leg el nem ismertebb filmszínész a világon, azonban A Single Man című filmjében nyújtott alakításával megtáltosodott, ugyanis a közelmúltban megszerezte élete első Golden Globe és Oscar-jelölését, valamint több kisebb díjat is zsebre vághatott, legutóbb például egy a kritikusokból, filmtörténészekből és filmes iskolákban tanító tanárokból álló szervezet (International Cinephile Society) díját ítélték oda neki.

Colin Firth brit színész, akit 2010-ben Oscar-díjra jelöltek a legjobb férfi főszereplő kategóriájában
A 9 Oscar-díjra jelölt Avatar rendezője, James Cameron egyik interjújában kifejtette, hogy annak örülne a legjobban ha a március 7-én megrendezésre kerülő gálán az Avatar nyerné a legjobb film díját, de volt felesége Kathryn Bigelow kapná a rendezői Oscart: “Már van pár Oscar-díjam, nincs szükségem még egyre!” – indokolta kijelentését.

2010. február 18. - 18:29 |
“Colin Firth brit színész tehetsége ellenére is az egyik leg el nem ismertebb filmszínész a világon”
Számomra mindig tehetségtelen és unalmas marad. Mindig ugyanazt játssza el, de azt sem jól. Borzasztóan irritálnak a próbálkozásai.
2010. február 18. - 18:33 |
Érdekes… Nekem és még sok ismerősömnek viszont nincs vele bajom, de hát tudod te is, hogy ez mennyire szubjektív. Amúgy sok színészt akit te szeretsz, vagy elismersz én tartok irritálónak 🙂
2010. február 18. - 19:58 |
te Marcim, nem gondolod h kicsit korlátotlt kijelentés az hogy számodra mindig is unalmas és tehetségtelen marad? azt’ mi van ha mégis példának okáért úgy fogod imádni a Single Man-jét, hogy sírva fakadsz? 🙂
fejedre olvashatom akkor ezt? 😀
(jó, lehet h NEM fog megtörténni, de tegyük fel.. :D)
2010. február 18. - 20:00 |
jah.. Camerontól meg mien nagylelkű már ez: “Bigelow kapjná a rendezői Oscart: “Már van pár Oscar-díjam, nincs szükségem még egyre!”” 😀
2010. február 18. - 20:18 |
Na Marci mondj egyet akit te tartasz irritálónak és én szeretem!
És akk mi van Anka? Egy filmben lesz jó csak és mi volt azzal 10 filmel, amiben nem volt jó? Az egy mentesíti a 10-et?
2010. február 18. - 20:26 |
nyilván nem mentesíti, de ha már egyszer jó volt a szemedben, akkor már nem tehetségtelen 🙂
és ha már egyszer jó volt, lehe h idő mentén egyre több jó lesz neki. és akkor fog megdőlni a “mindig az marad” kifejezésed 🙂
2010. február 18. - 20:29 |
De az! Ebbena filmben is azt játssza, mint máskor (Mamma Mia! pl), meleget és öltönyöst/báróst (Bridget Jones, St Trinians, Nanny McPhee…stb), ezt a filmet egyszerűen felkarolták, mert annyira meleg, hogy az Akadémia nem tud mást tenni.
2010. február 18. - 21:16 |
jólvan már ne kapálózz, ha nem a Single Man-t fogod “megszeretni” majd egy másikat 🙂 minden lehet 😀
Firth azért játszik mindig meleget-öltönyöst mert csak erre kell.
De miért ne jöhetne majd egy olyan, mint Tuccinak George Harvey? a büdös életben nem képzeltem volna el sorozatgyilkosnak mégis leesett az állam. (más kérdés h Tucci a LB előtt is “jónak számított-e vagy nem”)
alamuszi nyuszi meg nagyot ugrik..
2010. február 19. - 08:59 |
Majd meglátjuk…Én nem leszek akkor sem különösebb rajongója…
2010. február 19. - 13:16 |
Látom jól el vagytok 🙂
2010. február 19. - 20:17 |
😀
2010. február 19. - 21:11 |
túl sok volt a szabadidőnk XD