Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök felesével együtt 2010. április 10-én repülőszerencsétlenségben életét vesztette. A 60 éves államfő Tu-154-es gépe leszállás közben lezuhant az Oroszországban található szmolenszki repülőtér közelében. A fedélzetén tartózkodó 132 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát, köztük élet vesztette a lengyel központi bank vezetője, a vezérkari főnök, a kabinetfőnök és a lengyel politika több fontos tagja is. Donald Tusk lengyel miniszterelnököt is értesítették a szerencsétlenségről, aki a BBC tudósítója szerint könnyekben tört ki, amikor meghallotta a szörnyű hírt. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, annyi azonban biztos, hogy a repülőtér közelében nagyon nagy volt a köd. Kaczynski elnök Katinyba készült, ahol a Szovjetunióban 1940-ben lemészárolt kb. 20 ezer ember emlékhelyét kereste volna fel. Időközben a szakemberek azt is megállapították, hogy műszakilag kifogástalan volt a repülő, azonban Lech Kaczynski édesanyja, Jadwiga továbbra sem tud a fiát ért tragédiáról, ugyanis környezete úgy véli, a rossz egészségi állapota miatt ez a hír a halálához is vezetne. Így az idős hölgy azt sem sejti, hogy, ha nem lenne beteg, most mindkét fiát elveszítette volna, hiszen a rá való tekintettel mondta le Lech ikertestvére, Jaroslaw az oroszországi utat.
Kaczynski 2002 és 2005 között Varsó polgármestere volt, majd 2005-ben köztársasági elnökké választották. Ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski 2007-ig Lengyelország miniszterelnöke volt. Lech Kaczynski ellentmondásos személyiség volt a lengyel politikai életben, ugyanis kétszer is betiltotta a a Varsóba tervezett melegfelvonulást, és a halálbüntetés visszaállítása mellett is gyakran kampányolt.
A lengyel alkotmány előírásainak megfelelően a parlament alsóházának elnöke, az 57 éves Bronislaw Komorowski veszi át az államfői teendőket, aki egyhetes nemzeti gyászt rendelt el Lengyelországban.

2010. április 10. - 19:02 |
Ez borzalmas, nagyon sajnálom! 😦 😦
2010. április 10. - 22:24 |
Tényleg nagyon durva. R.I.P minden elhunytnak.
2010. április 12. - 19:46 |
Szerintem ez az évtized katasztrófája. 😦