A Fidesz nyerte meg a választás első fordulóját

A 2010-es magyar országgyűlési választás 2010. április 11-én tartott első fordulóját a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) koalíciója nyerte meg 52,76 %-kal. Ezeken felül valamennyi területi listát a Fidesz-KDNP nyerte meg az első fordulóban. Az Országos Választási Iroda honlapja szerint 265 mandátumot osztottak ki, ebből 206 a Fidesz-KDNP tulajdona lett. Az idei választásokon a szavazásra jogosultak 64 százaléka vett részt, ez valamivel több mint 5 millió embert jelent.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje nemzetközi sajtótájékoztatót tart Budapesten, 2010. április 12-én, miután pártja a szavazatok 52,7%-val megnyerte a 2010-es országgyűlési választás első fordulóját

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje 2010. április 12-én, hétfőn délelőtt egy nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Budapesten, amelyen elmondta, hogy a választás napja egy “nagyszerű nap volt” és azt is kijelentette, hogy a második forduló kérdése már csak az, hogy egységes Magyarország lesz-e vagy nem, ugyanis szerinte minél nagyobb az egység, annál hamarabb lesz javulás az országban.

A jobboldali párt célja egyértelműen a kétharmados többség megszerzése, erre pedig a választás első fordulójának adatai szerint esélye is van a pártnak. A Fidesz következő hetekben valószínűleg arról fog beszélni, miért van szüksége kétharmados parlamenti többségre, amellyel nem csak törvényeket modosíthatnak, hanem Magyarország államformáját is megváltoztathatják. “Egy másik országban fogunk felébredni!” – fogalmazott Orbán Viktor, Magyarország leendő miniszterelnöke.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje feleségével, Lévai Anikóval és lányával, Ráhellel együtt szavaz a Zugligeti úti iskolában a 2010-es országgyűlési választás első fordulójában 2010. április 11-én

Az idei választáson egyébként a Fideszt a Magyar Szocialista Párt, az MSZP követi élükön a baloldali párt miniszterelnök-jelöltjével, Mesterházy Attilával, akik a szavazatok 19,31 %-át szerezték meg.

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatót tart a párt budapesti székházában a 2010-es országgyűlési választás első fordulója után 2010. április 11-én, miután pártja 19%-ot szerzett meg

A Jobbik csalódott volt az eredményén, ugyanis rájuk csak a szavazók 16,69 %-a voksolt, ez pedig körülbelűl 850 ezer embert jelent. Az egyik német lap szerint a Jobbikkal első ízben kerül be a magyar parlamentbe egy “nyíltan antiszemita és rasszista” párt. Az amerikai The New York Times szerint a “náci” Jobbik jelentős előretörése miatt sérülhet Magyarország nemzetközi hírneve, Izrael pedig így fogalmazott: “minden hatodik magyar egy szélsőjobboldali, antiszemita pártra szavazott azon a napon, amikor a zsidó állam a náci haláltáborokban megölt hatmillió zsidóra emlékezett”.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje és Morvai Krisztina EP képviselő, a párt köztársasági elnök-jelöltje ünnepel Budapesten, miután pártjuk a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában a harmadik lett 16,6 %-kal

A Schiffer András által vezetett Lehet Más a Politika (LMP) végzett a választás első fordulójában a negyedik helyen 7,43 %-kal.

Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) listavezetője beszédet mond a párt kampányrendezvényén a Parlament előtt 2010. április 8-án

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) meglepően rosszul szerepelt a választásokon, ugyanis csak pár százezer ember voksolt rájuk, így csak a szavazatok 2,66%-át szerezték meg ellentétben 2006-tal, amikor is a választás első fordulójában 5 %-ot szereztek. Dávid Ibolya, a párt elnökasszonya a főbejáraton érkezett a pártszékházba, de a hátsóajtón távozott és elmondta azt  is, hogy “súlyos vereségnek” tartja a pártja által elért eredményt, és ezért lemond az MDF elnöki posztjáról, amelyet 11 éve, 1999 januárja óta töltött be. A párt elnöke így Herényi Károly lett, aki egyenlőre elnökhelyettesként vezeti a pártot, még nem választanak új elnököt, aki akár az MDF miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos is vagy akár Habsburg György főherceg, a Magyar Vöröskereszt elnöke, IV. Károly utolsó osztrák császár és magyar király unokája is lehetne.

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) frissen lemondott elnöke a párt székházában tartott sajtótájékoztatóján 2010. április 9-én

5 hozzászólás to “A Fidesz nyerte meg a választás első fordulóját”

  1. meszarosmarton Says:

    A szavazatok pontos eloszlása:

    1. FIDESZ-KDNP (52,76 százalék, 2.679.344 szavazat)

    2. MSZP (19,31 százalék, 980.484 szavazat)

    3. Jobbik (16,69 százalék, 847.591 szavazat)

    4. LMP (7,43 százalék, 377.317 szavazat)

    5. MDF (2,66 százalék, 134.882 szavazat)

    6. CM (0,90 százalék, 45.493 szavazat)

    7. MUNKÁSPÁRT (0,11 százalék, 5.588 szavazat)

    8. MSZDP (0,08 százalék, 4.105 szavazat)

    9. ÖP (0,05 százalék, 2.715 szavazat)

    10. MIÉP (0,03 százalék, 1.278 szavazat)

  2. kelemenmarc Says:

    Na ezt nem is láttam még. Mármint a szavazatok pontos számadatait.

  3. meszarosmarton Says:

    Na látod 😀 😀
    Ti voltatok szavazni?

  4. kelemenmarc Says:

    Ahha anyáék voltak. Ti?

  5. Anka Says:

    voltam. semmi extra 🙂
    majd ha betöltitek a 18-t, még az első izgi lesz, de aztán.. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: