Reklámok

Új herceget választott Seborga

1963-ban Dél-Olaszországban önerőből kikiáltották a Seborga Hercegséget (Principato di Seborga), ami egy mikronemzet, egy nemzetközileg el nem elismert, kicsi, államszerű egység, akik saját zászlóval, alkotmánnyal és pénzzel rendelkeznek. Ennek a kis hercegségnek történelmi elődje is volt ezen a területen 1079-1729-ig, így a Seborga Hercegség a világ egyetlen olyan mikronemzete, amely történelme és a jog alapján jogot formálhat tényleges függetlenségre.

Az olaszországi Seborga Hercegség 2005-ben

A “második Seborga” első uralkodója Giorgio Carbone, a seborgai virágtermesztők helyi csoportjának vezetője lett, akit 1963-ban I. Giorgio néven választottak hercegnek, majd 1995-ben  életre szóló hercegi címmel erősítették meg államfői rangjában. György herceg 47 év uralkodás után, 73 évesen tavaly novemberben hunyt el.

I. György (Giorgio Carbone), Seborga hercege (1936-2009)

A kis település 365 lakosa a gyász elteltével, 2010. április 25-én utódot választott. A szavazást pedig a 31 éves Marcello Menegatto nyerte meg, aki I. Marcello néven fog trónra lépni. A fiatal vállalkozót mostantól kezdve, amikor végigsétál Seborga utcáin, az olasz “principe”, azaz uralkodó herceg megszólítás illeti meg, pedig nem is seborgai születésű, azonban a környéken ismert, harisnyagyártásból meggazdagodott család sarja.

A herceg és 15 minisztere igéri, hogy munkahelyeket teremtenek, szállodákat hoznak létre és folytatják a Seborga függetlenségéért folyó harcot. Reméljük sikerül nekik! 

Utcakép a Seborga Hercegségben

Reklámok

3 hozzászólás to “Új herceget választott Seborga”

  1. re Says:

    Ez nagyon érdekes. Meglepő lenne ha függetlenek tudnának lenni, de azért sok sikert nekik!

  2. meszarosmarton Says:

    Én is ezt kivánom nekik! 🙂

  3. Joó Krisztián Says:

    Állampolgárságot akarok ott kapni. Márton, hogyan intézzem?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: