Mint már – egy előző írásomban – említettem; Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő 2010. szeptember 16-től 18-ig megint Budapesten tartózkodott, és ez alatt több fotósnak sikerült lefényképeznie és volt néhány ember, olyan szerencsés, hogy személyesen csodálhatta meg a dívát, aki „mint az UFÓ-k itt-ott tűnt fel”. A színésznő gyermekei, a 9 éves Maddox és a 7 éves Pax egy fővárosi magániskola tanulója lesz, míg az 5 éves Zahara és a 4 éves Shiloh egy budai magánóvodába jár majd. A taníttatása a négy gyermeknek erre a pár hónapra körülbelül 3 millió forintba kerül.

Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő a Salt ügynök (Salt) című filmje bemutatóján Londonban 2010. augusztus 16-án
A színésznő a hétvégén egy kispesti bevásárlóközpontban vásárolgatott adoptál lányával Zaharával és vér szerinti kislányával, Shiloh-val, akikkel betért a Játéksziget nevű üzletbe is. Az üzlet vezetője szerint Jolie rendkívül kedves és közvetlen volt és még a napszemüvegét is levette, igaz testőr kísérte őket, a hátsó bejáraton közlekedtek, és több tucat ember gyűlt össze a kirakat előtt, hogy láthassa Angelinát. Egyébként mások is látták a színésznőt, aki ezúttal egy pestszentlőrinci cukrászdába tért be, ahol gyerekeinek citromfagylaltot, magának pedig koffeinmentes tejeskávét rendelt és még az egész személyzettel is készített felvételt, viszont még a fotó kedvéért sem vált meg fekete napszemüvegétől. A kedves színésznő a cukrászda vendégkönyvébe a következőket írta: “Köszönöm a csodálatos délutánt! Szeretettel, Angelina Jolie” .Amúgy a pletykák szerint Jolie Fóton is fog forgatni, és a világhírű magyar producerrel, Andy Vajnával is több alkalommal fog találkozni, továbbá magyar szakácsot és segítőket, bébiszittert is keres itt tartózkodásának idejére, akikkel titoktartási nyilatkozatot írat majd alá. Mivel sokan kritizálták a színésznőt kötelességemnek tartom elmondani, hogy színészként sem utolsó, nőként viszont első (nem csak az én véleményem…) és szerintem, ha minden híresség csak a tizedét tenné le az asztalra a szegénység ellen, mint amennyit ő letesz, akkor nem itt tartana a világ.

2010. szeptember 29. - 19:05 |
Miért isteníted te is ennyir ezt a nőt? Szép szép, de a filmjei szarok mind. Talán illatosat szarik vagy mi??? Szagoljátok akkor!!!
2011. január 5. - 10:49 |
Angelina Jolie egy elkáprásztatóan szép és megnyerő a kisugárzásáról nem is beszélve!Őszinte és hatalmas szive van! Nem kell hozzá nagy tudás hogy erre valaki rájöjjön. A tettekben sokkal több minden benne van, mint bármennyi szóban! Hatalmas szíve van! Ha valakinek ez nem teccik az húzza le magát a wc-én vagy kezdjen magával valami hasznosat!
2011. február 18. - 10:17 |
Angeline Jolie forever!