Leonyid Zorin a Szovjetunió területén született és ott is élte le az egész életét. A Varsói melódia című műve sem játszódhat máshol, mint a kommunista diktatúra alatti Szovjetunióban. A történetet mindennek nevezhetnénk, csak eredetinek nem; szerelemről szól. Egy lengyel lány és egy orosz fiú egymásba szeretnek az 1940-es évek Szovjetuniójában, de a törvények értelmében nem házasodhatnak össze és miután a lány befejezte a tanulmányait, haza kell költöznie.
Ez a téma nem újdonság az irodalomban, jusson csak eszünkbe Shakespeare örökéletű műve, a Rómeó és Júlia vagy esetleg Schillertől az Ármány és a szerelem. Mindkét mű két olyan fiatal szerelmespárról szól, akik valamilyen okból kifolyólag nem lehetnek egymáséi.
Még a két említett műben a szerelmesek meghalnak, addig a Varsói melódiában a főhősök élik tovább a maguk életét. Persze keserű szájízzel és fájdalommal, elszakítva életük párjától. Aztán tíz év múlva újra találkoznak, és a férfi megpróbálná feleleveníteni a kapcsolatukat, de a nőnek már férje van. Utána még párszor találkoznak, de fájdalmas románcukból már sohasem lehet az a bizonyos mindent elsöprő szerelem, ami egykoron volt.
Gryllus Dorka Zorin: Varsói melódia című előadásában a budapesti Pince Színházban
Az általános műveltséggel rendelkező színházkedvelő emberek itt hasonlóságot vélhetnek felfedezni a Jövőre veled ugyanitt című Bernard Slade-darabbal. Szintén kétszereplős darab, amelyet először Sztankay István játszott Schütz Ilával, hosszú ideje pedig Gálvölgyi János és Hernádi Judit kelti életre a párost a színpadon. A másik hasonlóság pedig az, hogy a szereplőket évtizedek elteltével láthatjuk viszont különböző darabokban. További érdekesség, hogy a Varsói melódiát az 1960-as években Sztankay Törőcsik Marival játszotta nagy sikerrel.
Zorin művét egyébként nem véletlenül aposztrofálták a kommunizmus alatt a „szerelem himnuszának”: tény, hogy megható és keserédes történetnek lehetünk szemtanúi. A Varsói melódiának rejtett mondandója, morális üzenete is van. Csodálnám, ha akadna olyan néző, aki ne gondolkozna el az élet nagy dolgairól és a szerelemről a mű megtekintése után.
A melodramatikus előadásnak két szereplője van, Gryllus Dorka és Simon Kornél. Nem véletlen, hogy ennyire jól működik közöttük a kémia, ők az életben is párt alkotnak és az Európában is népszerű színésznő jelenleg az első gyermekét várja kollégájától. Kettejük szerelme tökéletesen tükröződik két másik ember bőrébe bújva is, ehhez pedig a Pince Színház barátságos, száz férőhelyes nézőtere is segítségükre van, valamint Varga Judit Bécsben élő zeneszerző, aki Chopin dalokkal és a saját szerzeményeivel hidalja át a különböző jeleneteket. Az előadás másik érdekessége a rendező személye, ugyanis Gryllus Dorka édesanyja, Kőváry Katalin instruálta a színészeket.
Dorka alakítása külön színfolt az előadásban, természetessége és a színészet iránt érzett alázata köszön vissza a színpadról. A lengyel Helgaként vétett nyelvtani hibái, szóösszecserélések és akcentusa csak még szerethetőbbé teszik a karaktert. Bevallom, Simon Kornélról nem sokat tudok, számomra ő teljesen jelentéktelenné vált a második felvonásban. Összességében viszont mindkét művész megállta a helyét, ami többek között azért ilyen nagy szó, mert az egész előadás alatt csak ketten vannak a díszletek nélküli színpadon.
A Varsói melódia egy egyedi és érdekes előadás lehetne, ha nem jönne el ilyen hirtelen a vége. Az egész előadás úgy ért véget, hogy még csak észre sem vettük, hogy közeledik a befejezés. Az előadás erőssége az, hogy szerelemről szól, a hátránya viszont az, hogy a történelem egyik nehéz és gyűlölt időszakában, egy letűnt korban játszódik.
Gryllus Dorka és Simon Kornél Zorin: Varsói melódia című előadásában a budapesti Pince Színházban
Mészáros Márton blogja 
2011. október 21. - 19:50 |
Tetszik ez a kritika. Őszinte!