Quincy Jones amerikai zenész, zenei producer 1984-ben kérte fel Frank Sinatrát (1915-1998), hogy készítsenek egy albumot L.A. is My Lady címmel. Az Öreg Kékszemű ekkor már több mint harminc éve a csúcson volt és világszerte hatalmas sikereket könyvelhetett el a zenetörténelem tíz legsikeresebb élő zenei előadóinak egyikekként. Ez volt az utolsó szólóalbuma Sinatrának, pedig ekkor még csak 69 éves volt. Később felvett még három kiadatlan dalt és készített két duett albumot, ám több stúdióalbuma már nem jelent meg.
Frank Sinatra – Until The Real Thing Comes Along (1984, L.A. Is My Lady album)
A dalokat egy New York-i stúdióban rögzítették, a felvételről pedig kisfilm készült, amelyet 1985-ben közzétettek. A Sinatra által felénekelt számok mind népszerűek lettek a hallgatók körében és az album felkerült több zenei toplistára.
Frank Sinatra – After You’ve Gone (1984, L.A. Is My Lady album)
Sinatra ezen az albumon énekelte először a kultikussá vált Mack The Knife című dalt, amelyet később több koncertjén előadott, majd 1994-ben újra felénekelt Jimmy Buffetttel. Véleményem szerint az albumon ez az egyik legjobb dal az After You’ve Gone és az Until The Real Thing Comes Along című számokkal együtt.
Az albumon megjelent dalok:
1.”L.A. Is My Lady”
2.”The Best of Everything”
3.”How Do You Keep the Music Playing?”
4.”Teach Me Tonight”
5.”It’s All Right With Me”
6.”Mack the Knife”
7.”Until the Real Thing Comes Along”
8.”Stormy Weather”
9.”If I Should Lose You”
10.”A Hundred Years from Today”
11.”After You’ve Gone”
Frank Sinatra – Mack The Knife (1984, L.A. Is My Lady album)
2011. október 28. - 15:52 |
Tisztelt Mészáros Márton! Jelentem elolvastam az írását és meghallgattam mind a három dalát. Fenomenális! Ilyen énekes nincs több. Hihetetlen, hogy 69 évesen ilyen szuper dalokat feltudott énekelni így! Még több ilyet!
2011. november 4. - 20:55 |
Három csodálatos dal, Sinatra maga volt az Isten!