Mészáros Márton blogja

Szenvedni? Nem tudom, hogy milyen lehet szenvedni. Ismerem a szó jelentését, de saját bőrömön még nem tapasztaltam, mit jelent szenvedni. Szoktam én is szenvedni, de nem hinném, hogy gyötrelmeim felérnek azokkal a szenvedésekkel, amelyeket a mama és a papa élt át, amikor megromlott a kapcsolatuk. Szerintem az utolsó együtt töltött évük kész szenvedés volt. Délutánonként szívesebben maradtam az iskolában, ahelyett, hogy hazamenjek. Ha valaki megbántott, vagy leszidott, mindig azt mondtam neki: „hagyd abba a piszkálódást, ha balhét akarok, akkor inkább hazamegyek”. És így utólag belegondolva, semmi túlzás nem volt ebben. Szinte nem volt otthon olyan nap, amikor a szüleim ne vesztek volna össze valamin. Lészen az egy kis összetűzés vagy hatalmas veszekedés, ők mindenen felkapták a vizet és ilyenkor nem maradt egy tányér sem a helyén. Hajnalok hajnalán ajtócsapkodások és hatalmas kiabálások keltették fel utcánk lakóit. Mama, ha kijött a sodrából, akkor célba vette a konyhából papát és diszkoszvető módjára kezdte el a tányérokat, poharakat hajítani felé. A veszekedések mindig azzal záródtak, hogy az antidohányos mama a kulccsal zárható fiókjából elővette az aranyozott szivartartó dobozát és rágyújtott. Papa, akiről tudni kell, hogy nem volt szokása alkoholizálni, ilyenkor mindig a viszkis üveggel ismerkedett meg behatóbban.

Szerintem hozzájuk képest az én kis szenvedéseim mindennapi gondok voltak. Szenvedtem, amikor lázasan feküdtem otthon, amikor síelés közben eltörtem a lábam és utána nyolc héten át otthon kellett maradnom, szenvedtem, mert megölt az unalom, mert láttam, hogy társaim minden nap iskolába mennek vagy játszani indulnak. Amikor meggyógyultam, szenvedtem attól is, hogy iskolába kell járnom. Szenvedtem, amikor tanulni kellett és akkor is, amikor nem tanultam a témazáróra és egyest kaptam, vagy amikor hazamentem és mama elfenekelt a rossz jegyért, s amikor életemben először szerelmes lettem. Szenvedés volt naponta együtt lenni azzal a lánnyal, akiről tudtam, hogy sohasem lesz az enyém, és az is az volt, amikor megtudtam, hogy meghalt a nagypapám, aki a legközelebb állt hozzám az egész családból, és szenvedés volt a halálát követő első negyedév is. Mégis azt gondolom, hogy ezek nem voltak akkora szenvedések, mint amelyeket átél egy felnőtt.

Együtt szenvedni valakivel, sokkal értelmesebb, mint egyedül tenni azt. Már ha, van a szenvedésnek olyan formája, ami lehet kellemes vagy kevésbé elviselhetetlen. Szenvedni viszont muszáj, mert ha nem ezt tennénk, éppolyan esetlen és védtelenek lennénk a külvilág felé, mint amikor megszülettük. Csak az válhat igazán erős emberré, aki már sokat szenvedett életében, s csak az képes talpon maradni, aki legyőzte a bánatot és szenvedést, s nem veszett el ezeknek a bugyrában.

Egyedül szenvedhet az ember, de nem célravezető. A magányos szenvedések arra ösztökélnek minket, hogy forduljunk magunk felé. De ezekből soha semmi jó nem származik. Személyes tapasztalataimból okulva, ha magányosan szenvedek valami miatt, attól csak gyengébb és kiszolgáltatottabb leszek, és az ilyenfajta szenvedés mindig önsajnálattal zárul. Azonban, ha van melletted valaki, aki ugyanabban a cipőben jár, mint te, akkor már egyből másképpen látod magadat. Nem csak te vagy az a balfék, akinek nem sikerül ez meg az. Ott van ő is, és nézd csak, ő is éppolyan, mint te. Neki sem jön össze minden. A szenvedésnek több féle formája lehet, senki sem képes ugyanúgy szenvedni. Ez éppolyan, mint két egyforma ember. Azokból sincs kettő teljesen egyforma! Még ha ikrek, akkor is másak. A szenvedést illetően meggyőződésem, hogy a magányosan szenvedők sem sajnálatra méltó szerencsétlenek. Úgy gondolom, hogy azok, akik valakivel az oldalukon szenvednek, sokkal hamarabb túlteszik magukat a szenvedésüket kiváltó tényezőn, mint azok, akik egyedül rágódnak valamin.

          Mészáros Márton

Illusztráció Mészáros Márton "Együtt szenvedni valakivel" című írásához

This entry was posted on 2012. január 13. at 22:08 and is filed under Írások. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.