2012. február 6-án, II. Erzsébet brit királynő trónra lépésének hatvanadik évfordulóján a Buckingham-palota közleményben bejelentette, hogy a 86 esztendős uralkodó gyémántjubileumi koncertjén olyan világsztárok fogják szórakoztatni Őfelségét és a közönséget, mint Elton John, Jools Holland, Cliff Richard, Jessie J, Tom Jones, vagy az egykori Beatles-tag, Paul McCartney.
A londoni Buckingham-palota előtti koncertet, amelyet júniusban rendeznek meg, a BBC élő rádió- és tévéközvetítést juttatja el az ország lakosaihoz. A közeljövőben további világhíres előadóművész-fellépők nevét jelentik be.
Mészáros Márton

2012. február 8. - 23:03 |
Én is mondanék egy véleményt a blogról, ha már olyan sok “híresség” is megtette.
Egyrészt, egy többnyire hírekkel foglalkozó bloghoz képest rengeteg tárgyi tévedés van benne. A helyesírási hibákról nem is szólva.
“A filmekről írt ajánlói a csúcspont a blogban. Tökéletesek. És a blog is. Nézzétek meg mindenképpen!”
Nagyon kedves ismerős mondhatta ezt. Egyszerűen kínszenvedés olvasni az írásaidat, mert tele vannak szóismétléssel és egyéb hibákkal. “A fent említett Streep-alakítás viszi a hátán az egész filmet, nélküle egy unalmas és hiteltelen filmet kaptunk volna. A legértékesebb jelenetek..”. Csak hogy példával mutassam.
Ebből is látszik, hogy a szülők általi ismertség (khm) nem sokat ér a gyakolratban.
További szép estét!
2012. február 9. - 15:58 |
Nagyon okos fasz lehet a kommentelő! Beszarás, mennyi okos van!!!
2012. február 9. - 16:04 |
az ilyen indok nélküli negatív kritikákat megfoglamazó idiótáknak (első kommentelőÖ a föld alatt lenne a helye! csak nálunk ilyenek az emberek, hogy elnyomják azt, aki igazán tehetség vagy aki azzá akar válni. hajár, csak így tovább te rohadt irigység!
2012. február 12. - 00:47 |
Ajjaj, most jól megkaptam :). Ennyire telik, csánya beszédre? Gratulálok! :). Indok nélküli negatív kritika? Olvass vissza te szerencsétlen, mindent alátámasztottam. Viszont ha a helyesírás ennyire nem megy, mit várhat az ember, nem igaz?:)
Igen, biztos irigy vagyok ere a mérhetetlen nagy “tehetségsre”. Ja bocs, mégse :). Hál istennek sosem írtam iylen szinten – el is bújnék szégyenemben. Irigység? Itt nincs mire. Az emberünk ugyanis nem tud írni, ez tény, a szülei tolják a segge alá a pénzt, ez is tény. Ezen csak röhögni lehet, nem irigykedni :).
És dede, kívánom, hogy a kívánságaid veled történjenek meg :).
2012. február 12. - 16:22 |
Mindenkit lehet bírálni. A kritika építő is lehetne, valóban szükség is lehet rá, egy 16 éves srác számára, aki esetleg újságírónak készül. Az irigység és a rosszindulat azonban szánalmas. Senki sem tolja szerintem!
2012. február 12. - 21:15 |
” Az irigység és a rosszindulat azonban szánalmas. Senki sem tolja szerintem!”
Szerinted hogyan került kapcsolatba azokkal, akikkel beszél? A blogja folytán. Nos nem, nézz utána, kik a szülei és kiket ismernek. (és hogy miért pont azoknak a véleménye van a blog oldalán, akiké).
És miért kell mindig ezzel jönni: “Csak irigykedsz, meg féltékeny vagy!”… Micsoda érvek! Hát nem. Egyszerűen tényeket közöltem, ammiket alá is támasztottam, valamint véleményt mondtam, méghozzá azt, hogy középszerűen, vagy jóval az alatt ír, ráadásul tele hibával és pontatlansággal, ráadásul ez minden munkájáról elmondható. Ehhez meg csak hozzá jött az a tény, hogy milyen valós “támogatást” kap a szülein keresztül és ezért sokan kiskirályként bánnak vele (és ő is sokszor úgy viselkedik, mintha valóban valami nagyságos szuperzseni lenne).
Úgy néz ki, hogy aki nem élteti azt, akiről szó van, az már dögöljön meg? Hát szép.
2012. február 13. - 15:14 |
rosszul látod a helyzetet. az írásai persze nem tökéletesek, hiszen most kezdi tanulni az egészet. 17 évesen természetes, hogy nem ír úgy, mint egy pulitzes-díjas, csak próbálgatja a szárnyait. szülői segítségről annyi, hogy nem híresek a szülei, ismerem az anyját, egyedül nevelte. az interjúalanyoknál pedig szó sincs semmiféle segítségről, maga bonyolítja, elég sokat szervezheti. el lehet fogadni a negatív kritikát, de kár, hogy ismeretlenül is megbélyegzitek őt.
2012. február 15. - 18:09 |
Csatlakozom Nóra bejegyzéséhez, én is ismerem az édesanyját, nem veti fel a pénz, egyedül neveli gyermekét, aki 17 évesen képes olyan dolgokra, amikre felnőttek kevesen! Biztatni kéne és nem pocskondiázni. wicked_gam önmagát minősíti bejegyzésével.
2012. február 15. - 18:22 |
Marci! Ne törjenek le a rosszindulatú bejegyzések, csináld csak tovább amit eddig csináltál, Te még túl fiatal vagy, természetesen még sokat kell tanulnod. Én megemelem előtted a kalapomat, hogy 17 évesen olyan sztárokkal és híres emberekkel tudtál kapcsolatot teremteni, akikről sokan még csak álmodni sem mernek. Sok hivatásos újságírónak, fotósnak nem sikerül az, ami neked igen! Fel a fejjel, nem feladni néhány rosszindulatú
(mellesleg a bejegyzésében sok elütést, vagy elírást találtam, önkritikát is tanulhatna az illető) bejegyzés miatt. Hozzá kell szoknod, hogy ilyeneket is fogsz kapni. Ez erősítsen Téged és ne gyengítsen!
2012. február 16. - 12:58 |
Gondoljatok csak, amit akartok, elvégre mindenkinek megvan a maga véleménye. Attól még a cikkek áátgondolatlanok, hibásak, tele vannak tárgyi tévedésekkel és egyszerűen unalmasak.
És ez mi: fiatal vagy, ezért ha hibázol, az nem is hiba, mert fiatal vagy. Ez komoly? Nem lehet róla véleményt mondani, mert 17 éves? Nonszensz, de a fejet a homokba elv nagyon dívik úgy látom.
2012. február 16. - 17:36 |
A Kritikustomeg.org eléggé szétszedte ezt a témát, kár volt feldobni a labdát olyan magasra :). Nincs is több hozzáfűznivalóm, ezt már nem lehet ragozni.^^