A némafilmes (The Artist) fontos filmtörténelmi alkotás. 2011-ben a Cannes-i Filmfesztivál legnagyobb meglepetése, egy évvel később pedig már az Oscar-díj legnagyobb nyertese a neki ítélt öt aranyszobrocskával – minden idők legtöbb elismerést begyűjtő francia filmje. S, ha a válasz közhelyesen is hangzik, a siker kulcsa mégis csak az, hogy Michel Hazanavicius rendező mert nagyot álmodni. A múlt néha fontosabb, mint a jelen.
Hazanavicius igazán bátor: nem csak egy Hollywood aranykorát megidéző filmet készített, hanem azt fekete-fehérben, némafilmként forgatta le. Az 1927 és 1932 között játszódó történet középpontjában egy George Valentin nevű némafilmcsillag áll, aki néhány év alatt munkanélkülivé válik a hangosfilmek megjelenése miatt. A Hazanavicius által írt és rendezett történet női főszerepét gyönyörű nejére, az argentin ősökkel rendelkező Bérénice Bejo francia színésznőre osztotta. Tökéletes választás volt!
A férfi főszerepet Jean Dujardinra alakítja, aki régi cimborája a direktornak; megszámlálhatatlanul sok francia alkotásban dolgoztak már együtt. Dujardin nemcsak briliáns alakítást nyújt, még arca is pontosan beleillik a korabeli miliőbe. A film egyik legnagyobb erőssége a színészek alakítása, az ő játékuk és gesztusaik felülmúlhatatlanok. Jean Dujardin alakításáért odaítélt Oscar-díj kétségkívül megérdemelt, még ha az elismerés külföldi színészként nem is nyújt biztosítékot számára betörni a hollywoodi élvonalba, hazájában biztosan elsőszámú színészlegenda válik belőle. Színészi játéka olyan, amit mindenkinek látnia kell. Egész lénye pedig igazán barátságos, olyan akárcsak egy régi ismerősünk lenne.
Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében
A némafilmes legnagyobb erénye a szereplőválasztáson kívül az, hogy az alkotóknak a történetet nem szavakkal kell elmesélnie, hanem képekkel. Mindezt úgy, hogy a néző érdeklődése egy percre se lankadjon. Ez jószerivel sikerül a rendezőnek, a film első fele néhol vontatott, de a közepére és a végére felélénkül a történet.
Pozitívumként említést tennék a zeneválasztásról is, és felhívnám a figyelmet azokra az apró kis utalásokra, amelyek egésszé teszik a filmet. Ott van példának az a jelent, amelyben a filmbálvány meghökkentő álmot lát. Ha kicsit belegondolunk, akkor a film rejtett üzenete mindenkorra aktuális. A címszereplő valójában egyfajta metafora: szükség van-e a változtatásra? – szegezi nekünk a kérdést. Az amúgy is gyors ütemben fejlődő világunkban kell-e változnunk, kell-e hagyni, hogy elérjenek minket az újdonságok? Jussanak csak eszünkbe azok az őskövületek, amelyek minden téren, minden szakmában megtalálhatóak. Ők egytől egyig tehetséges, munkájukat valamikor jól végző emberek voltak, de képtelenek haladnia a korral. Menő ikonná válhatnának, ha méltósággal öregednének meg és a fiatalabb generációknak engednék át a helyüket. Az álom jelenete is erről szól, a némafilmkorszak legnagyobb sztárjának arra kell eszmélnie, hogy körülötte minden megváltozott, mindennek hangja lett, csak ő maradt továbbra is néma. A baj pedig vele van, ő nem akar megújulni.
A némafilmes kétségkívül értékes és egyedi film, mondhatni utánozhatatlan a maga nemében. Nem mondom rá, hogy tökéletes, mert tökéletes film nincs. A némafilmesből is hiányoltam valamit, de a legtöbb hollywoodi komédiával és szirupos romantikus filmmel ellentétben komoly értéket képvisel, s emiatt nyilván lesznek sokan, akiknek semmit sem fog jelenteni kétórányi szenvedésen kívül. A befogadáson van a hangsúly, hiszen csak akkor működik ez a film, ha a közönség hajlandó befogadni.
Mészáros Márton
Az alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Jean Dujardin francia színész és Berenice Bejo francia színésznő A némafilmes (The Artist) című film egyik jelenetében
Mészáros Márton blogja 
Hozzászólás