A Fehér pokol (The Grey) jobb film, mint amire számítottam. Úgy látszik, csak én voltam olyan naiv, hogy azt hittem rossz lehet, az a film, amiben Liam Neeson játszik. A Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger féle akcióhősök ideje lejárt: az igényes szórakoztatásért most már egy Liam Neeson nevű északír színész felel. Habár életkora alapján lassan az ő helye is a veterán-akciósztárok mezőnyében lesz, még évekig nem kell nyugdíjba vonulnia.
A film története nem szokatlan, emlékezzünk csak az Életben maradtak (Alive) című katasztrófafilmre. A két filmalkotás témájában és motívumaiban rengeteg hasonlóságot fedezhetünk fel: mindkét film egy lezuhant repülőgép utasainak életben maradásáról szól. Méghozzá mindkét film meglehetősen hideg, hófödte területen játszódik. A Fehér pokol esetében a gép fedélzetén utazó több tucat olajfinomítói dolgozó közül nyolc túlélőnek kell megküzdeni a természettel az alaszkai mínuszokban. Az időjárás viszontagságain kívül a környéken tanyázó farkasokkal is szembe kell néznie – mondhatni farkasszemet – az egyre fogyatkozó kis csapatnak.
Néhol átcsap giccsbe a történetmesélés, de az alkotók előnyt kovácsoltak az elvesztett szerelem ábrázolásából is. Szerencsére izgalomban sincs hiány, néhány jelenet annyira váratlanul éri a nézőt, hogy ijedtében azonnal összerándul a székben. Az alkotókat dicséri, hogy az akciójelenetek nem mennek a film mondanivalójának a rovására. A film legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem kiszámíthatóak a jelenetek. Igazán kellemes meglepetés volt látni a végső harcra készülő két ellenfél küzdelmét.
Elvétve akadnak gyatra jelenetek is, de összességében egy izgalmas filmről beszélünk. Számomra a legnagyobb fájdalom, hogy a film eredeti címének fordításakor a hazai forgalmazó semmi értékelhető címmel nem bírt előállni, ezért lett a The Greyből (nyersfordításban: A szürke) a Fehér pokol. Pedig a film angol nyelvű címe mennyi lehetőséget felvethetett volna, az eredeti cím utalhatott volna akár a tájra, a farkasra, a főszereplőre, és a főszereplő érzelmi világára is.
Ha az ember túlteszi magát a helyenként irracionális történeten, és a számítógép által alkotott farkasokon, akkor egy teljességgel élvezhető, igényes filmalkotással találja magát szemben. A logikai bukfencekről, hibákról hosszú listát lehetne írni, de ennek nem itt a helye. A Fehér pokol megpróbálja követni a túlélős kalandfilmek főirányvonalait, de szerencsére nem válik egy tipikus katasztrófafilmmé, hanem inkább nem szokványos lélektani drámaként próbálja megállni a helyét. A film tükrözi a filmnek alapul szolgáló novella mondanivalóját, talán azt kell mondanom, kicsit túl szentimentálisan is. (Figyelem, az utolsó jelenetet senki se felejtse el megnézni a stáblista után.)
A Fehér Pokol nemcsak az élni akarás egyik legfelkavaróbb példája, hanem az életétől megcsömörlött, bonyolult lélek utolsó harca is.
Mészáros Márton
Liam Neeson északír színész a Fehér pokol (The Grey) című film egyik jelenetében
Mészáros Márton blogja 
Hozzászólás