Bruce Willist az ablakunkból is látni lehetett

Akár az ablakunkból is látni lehetett volna Bruce Willis amerikai színészt, ugyanis 2012. május 8-án, kedd reggeltől koradélutánig a Városliget melletti 56-osok terén, a Damjanich és a Dembinszky utca közötti szakaszon forgatták a Good Day to Die Hard című ötödik Die Hard-film egyik kisebb jelenetét. A film már magyar címmel is büszkélkedhet, ugyanis időközben megszületett a hangzatos cím is, amivel mozikba kerül: Die Hard – Drágább, mint az életed.

A forgatáson több díszletautó is volt, de magának Willisnek is volt szerepe a jelenetben. A színészre biztonságiak ügyeltek, de a szemfülesek még a mi utcánkból is láthatták távcsővel vagy teleobjektívvel, hiszen tarkopasz feje csak úgy csillogott a napsütésben. Bruce Willis forgatási lakókocsija is jelen volt, a színész pedig kockás ingjében lazán sétálgatott a forgatási szünetekben. A forgatás befejeztével pedig gyorsan távozott a helyszínről, bepattant egy fekete terepjáróba és elhajtatott. A Liget környékén több tucat ember gyűlt össze, hogy testközelből láthassák a sztárt: néhányaknak sikerült képeket készíteni róla, de aláírást senkinek sem adott.

Mészáros Márton

A Good Day to Die Hard című ötödik Die Hard-film egyik kisebb jelenetének felvétele a budapesti 56-osok terén 2012. május 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

A Good Day to Die Hard című ötödik Die Hard-film egyik kisebb jelenetének felvétele a budapesti 56-osok terén 2012. május 8-án (Fotó: Mészáros Márton)

Hozzászólás