Reklámok

Aung Szan Szú Kji történelmet ír

Aung Szan Szú Kji, a mianmari (burmai) ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetője 24 év után most először utazhatott külföldre, miután a mianmari hatóságok szabadon engedték 2011-ben. A demokráciáért és az emberi jogokért való erőszakmentes küzdelméért 1991-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus évtizedeken át korlátozva volt személyi szabadságában, 15 évet töltött házi őrizetben. 24 év után először kapott útlevelet, amellyel elhagyhatja a délkelet-ázsiai országot.

A 67 éves vezető első útja 2012. június 14-én Svájcba vezetett. Szú Kji Genfben rosszul lett, később pedig a berni sajtótájékoztatóján a táskájába hányt. A média érdeklődésére azt felelte, hogy a hosszú utazás és az időeltolódás merítette ki a szervezetét. Később a norvég fővárosba, Oslóba látogatott, ahol huszonegy év késéssel átvehette a Nobel-díjat. A politikusasszony utazásának következő állomása Írország és Nagy-Britannia volt. Szú Kji Angliában, a fiai társaságában ünnepelte június 19-én a 67. születésnapját.

2012. június 20-án díszdoktorrá avatták az Oxfordi Egyetemen, ahol 1969-ben filozófiában, politika- és gazdaságtudományban diplomát szerzett. Itt ismerte meg a néhai brit származású Michael Arist, a tibeti kultúra tudósát, akivel 1972-ben házasodott össze. A házaspár 1974-ben Oxfordba költözött, ugyanis a férfi az Oxfordi Egyetemen kapott munkát.

Aung Szan Szú Kjit másnap David Cameron brit kormányfő fogadta a miniszterelnöki rezidencián, majd Károly herceg, a brit trónörökös és neje, Camilla cornwalli hercegnő látta vendégül a Clarance House-ban. A politikus 1988 óta most térhetett vissza először Nagy-Britanniába.

Mészáros Márton

Aung Szan Szú Kji, a mianmari (burmai) ellenzéki vezető Károly brit trónörökös és neje, Camilla hercegnő társaságában Londonban 2012. június 21-én

Aung Szan Szú Kji, a mianmari (burmai) ellenzéki vezető Károly brit trónörökös és neje, Camilla hercegnő társaságában Londonban 2012. június 21-én

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: