Sajtótájékoztatót tartottak a Bándy-ügyben

2012. július 21-én délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartottak Bándy Kata meggyilkolásának ügyében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. Dakos József pécsi rendőrfőkapitány vezetésével összehívott sajtóértekezleten a média előtt is felfedték a rendőrségi pszichológusnő tragikus halálának körülményeit.

A rendőrfőkapitány jelentése szerint P. László (Péntek László) valóban egyedül ölte meg a 25 éves nőt, nem voltak tettes társai. A roma származású gyanúsítottat a DNS-mintája alapján azonosítottak, amelyre az áldozat körme alatt bukkantak: feltehetőleg halála pillanatáig szembe szállt támadójával, így sebesíthette meg.

P. Lászlót július 15-én délután fogták el az M60-as autópálya és az 57-es út kereszteződésének közelében, Bóly és Mohács között. A gyanúsított az elfogás után beismerő vallomást tett.

A nyomozók által rekonstruált gyilkosság részleteit ismertették a nyilvánossággal is. Bándy Kata július 8-án egyedül indult haza, és a hajnali órákban lakása előtt találkozott P. Lászlóval, aki drogos befolyásoltság alatt állt, mint kiderítették a vizsgálatok. A lány rejtélyes okból nem ment be a lakásába, hanem elindult az utcán, a férfi pedig követni kezdte. A gyanúsított állítja, hogy nem akarta megölni a lányt, csak fojtogatta, hogy ne kiabáljon. Bándy Kata halálát feltehetőleg fulladás okozta, a gyilkosság után pedig az elkövető megpróbálta eltüntetni a holttestet. A főkapitány szerint, amikor távozott a helyszínről, a gyilkos magával vitte a lány mobiltelefonjtát és pénzét, kézitáskáját, bankkártyáját pedig kukába dobta.

P. László azt vallotta, hogy megerőszakolta a lányt, majd visszavonta a vallomást, később viszont ismét megerősítette. A boncolás eredménye szerint Bándy Katát azelőtt megölte támadója, hogy erőszakosan magáévá tehette volna. A főkapitány közölte, hogy a rendőrség többször kihallgatta a gyanúsított unokatestvérét, J. Olivért is, akit lehetséges tettestársként tartottak nyilván a sajtóban megjelent cikkek. A férfinek a rendőrség szerint alibije van, és poligráfos hazugságvizsgálatnak is alávetették, amely szintén alátámasztotta, hogy igazat mond.

A meggyilkolt pszichológusnőt Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben július 23-án helyezik végső nyugalomra. A család arra kéri a média képviselőit, hogy ne jelenjenek meg. Ugyanezen a napon este Pécsett fáklyás felvonulást tartanak két okból: a romló közbiztonság ellen demonstrálva, valamint a Magyarországon eltörölt halálbüntetés visszaállításáért.

Mészáros Márton

Kombókép Bándy Katáról és támadójáról, P. Lászlóról

Kombókép Bándy Katáról és támadójáról, P. Lászlóról (Forrás: Facebook)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: