Janics csak a dobogó széléig jutott

2012. augusztus 11-én a 2012-es londoni nyári olimpia női kajak egyes 200 méteres versenyszámában az új-zélandi Lisa Carrington diadalmaskodott a Dorney falu melletti Eton Dorney evezőspályán. A harmadik helyen végzett a magyar Douchev-Janics Natasa, akinek már napokkal korábban biztosra vették a dobogós szereplését, sőt egyesek fogadni mertek volna rá, hogy ő lesz a befutó.

Az ezúttal bronzérmet nyert sportolónő az eredményhirdetésen a dobogón állva elsírta magát, később a magyar lapoknak adott interjúja közben is könnyek szöktek a szemébe. A 30 éves kajakozó azt nyilatkozta, hogy jelenleg azon töpreng a legtöbbet, hogy folytassa-e az él sportolást, vagy mostantól csak kisbabájának és családjának szentelje-e életét. Az Origo internetes portálnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy aranyérmet szeretett volna hozni, és nagyon sajnálja, amiért nem sikerült.

A háromszoros olimpiai aranyérmes Janics két nappal korábban a női kajak kettes 500 méteres versenyszámában Kovács Katalinnal párban olimpiai ezüstérmet szerzett.

Mészáros Márton

Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakozó a 2012-es londoni olimpián ezüst, illetve bronzérmet nyert

Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakozó a 2012-es londoni olimpián ezüst, illetve bronzérmet nyert

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: