Szándékosan ölhetett Pistorius

2013. február 19-én Port Elizabethben eltemették Reeva Steenkamp dél-afrikai manökent, akit élettársa Oscar Pistorius dél-afrikai hatszoros paralimpiai bajnok ölt meg négy lövéssel a 2013. február 14-re virradó éjjel pretoriai otthonában. A 30 éves manöken tragikus halála megrázta egész Dél-Afrikát, de a világ legkülönbözőbb pontjain is felháborodást váltott ki az ellene elkövetett gyilkosság.

A hölgy gyilkosának, Oscar Pistorisunak a temetés napján kellett bíróság elé állnia, a tárgyaláson az egész családja jelen volt, de tucatnyi újságíró és nőjogi aktivista, a nők ellen elkövetett bántalmazások ellen tüntető személy is a helyszínen tartózkodott. A műlábbal versenyző futó szénája nem áll jól, a dél-afrikai államügyészség szándékos emberöléssel vádolta meg bírósági tárgyalásán. Az atléta életfogytiglanig tartó börtönbüntetést is kaphat, ebben az esetben leghamarabb huszonöt év múlva szabadulhat. Dél-Afrikában 1989 óta nem került sor halálbüntetés végrehajtására, így értelemszerűen ennek veszélye nem fenyegeti a férfit.

Oscar Pistorius tárgyalását azért most tartották, mert négy nappal el kellett halasztani, miután ügyvédje szerint traumás sokkot kapott. A 26 esztendős sportoló hazája egyik legünnepeltebb sportolója volt a gyilkosságig, mostanra azonban a jelek szerint nem több egy hazug, nőverő gyilkosnál. A férfi a tárgyaláson mondott szavai ironikusan hatnak a vád fényében, ugyanis vallomása szerint betörőnek nézte barátnőjét, Reevát és “védtelennek érezve magát, halálfélelemből” eresztett bele négy lövést saját háza fürdőszoba ajtaján keresztül. A vád szerint azonban szó sincs véletlenről: a manökenként dolgozó barátnő táskájában alváshoz szükséges ruhákat, tárgyakat találtak, ami bizonyítja, hogy a hölgy párjánál szerette volna tölteni a Valentin-nap estéjét. Szintén a sportoló ellen szól, hogy nevetséges az általa vallott történet a betörőnek hitt Reeváról, ugyanis a sportoló különös védelemmel megerősített házban lakott, méghozzá Pretoria város legbiztonságosabb negyedében.

A másik tényező, ami megcáfolja állítását: a szomszédok a lövések előtt hallották kiabálni Pistoriust és Steenkampot, akik valamin annyira összevesztek, hogy ezt követően a lány a fürdőszobába menekült. A hálószobai ágyán fekvő Pistorius felcsatolta a műlábát, felvette a 9 mm-es pisztolyt, majd a fürdőszobaajtón keresztül négy lövést adott le. A kiérkező rendőrök a fürdőszobaajtót kívülről találták betörve. A vád szerint a gyilkosság után Pistorius levitte Steenkamp holttestét a lépcsőn a földszintre. A hatóságok találtak egy véres krikettütőt is, amivel a hölgy fején található sérülések igazolhatóak. Reeva Steenkamp korábban többször beszélt barátainak arról, hogy veszélyben érzi magát párja mellett.

Pistorius házában tiltott szteroidokat is találtak, amely megkérdőjelezik sportolói teljesítményét, és minden bizonnyal eljárást von maga után. Szakértők szerint azonban éppen a szerek mellékhatása, az úgynevezett sztereoid-düh hajszolta gyilkosságba a férfit. A mostani tárgyaláson egyelőre még nem született ítélet.

Mészáros Márton

Reeva Steenkamp dél-afrikai manöken (1983-2013) és párja, Oscar Pistorius dél-afrikai hatszoros paralimpiai bajnok

Reeva Steenkamp dél-afrikai manöken (1983-2013) és párja, Oscar Pistorius dél-afrikai hatszoros paralimpiai bajnok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: