Kiverték a biztosítékot Kristen Stewart mellei

A gyermekszínészeknek és az olyan sztároknak, akiket egy sikeres trilógia, vagy egy folytatásos film tett igazán ismertté, mindent megtesznek annak érdekében, hogy kitörjenek az ismertséget hozó szerepből, és totálisan eltérő karakterek bőrébe bújva bizonyítsanak. Kristen Stewart amerikai színésznőt az Alkonyat (Twilight) című vámpírtörténetből készült film nyomán ismerhettük meg 2008-ban, azóta még négy alkalommal játszotta el Bellát, főszereplőtársával, a nőbálvány Robert Pattinsonnal pedig összeköltöztek.

A most 20 éves Kristen viszont szereti a kihívásokat (nem, nem a Rupert Sanders brit rendezővel történt megcsalásra gondolok), ugyanis az Alkonyat-sikere után 2010-ben Joan Jett amerikai rockénekesnőt játszotta A rocker csajok (The Runaways) című filmben, majd a Mallory szerint a világ (Welcome to the Rileys) című drámában egy olyan lányként köszönt vissza a filmvásznon, aki a testéből él, és igencsak mocskos szájú. A színésznő új filmjében, az Útonban szintén egy kihívásnak számító szerepet vállalt el. A filmet, amely a 2012-es cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának része volt, a magyar mozik 2013. március 21-én mutatják be. A két órás film tizenhatos kategóriás besorolást kapott.

Az Úton (On the Road) a “beatnemzedék” híres szerzőjének, Jack Kerouacnak az azonos című, 1957-ben kiadott regényéből készült. A brazil Walter Salles rendezte filmben a főszereplő író találkozik egy egykori szélhámossal, és beleszeret annak mindenre nyitott, szexuálisan vonzó párjába, Marylouba. A korlátok nélküli létről és a szabadságról szóló mű részben önéletrajzi ihletésű, tele van nyers egyszerűséggel, káromkodással, drogokkal és töménytelen szexszel, éppen emiatt hosszú ideig hazájában is csak cenzúrázottan jelenhetett meg a regény. Ilyen háttérrel senki sem csodálkozhat rajta, hogy a film is vitatott fogadtatásban részesült, bár a kritikusok alapvetően elfogadták.

A Marylout alakító Kristen Stewartnak is van néhány erotikus jelenete a filmben, az egyik hajcihőt az a jelenet váltotta ki, amelyben az által játszott lány fedetlen keblekkel kényezteti egy kocsiban a két férfit, akikkel átszeli Amerikát. „Kinyíltam ebben a szerepben, olyan szinten felszabadított, ahogy eddig egy másik alakításom sem” – nyilatkozta a forgatásról a színésznő, aki első alkalommal állt pucéran kamera elé. Nyilván az is befolyásolta a döntésben az Alkonyat-trilógiában játszott szerepből való kitörés mellett, hogy az Úton a legkedvesebb regénye.

Mészáros Márton

Kristen Stewart amerikai színésznő az Úton (On the Road) című film egyik jelenetében

Kristen Stewart amerikai színésznő az Úton (On the Road) című film egyik jelenetében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: