Beiktatták Ferenc pápát

2013. március 19-én délelőtt a vatikáni Szent Péter téren tartott ünnepségen iktatták be pápai tisztségébe a római katolikus egyház új pápáját, Ferenc pápát. Az új egyházfőnek Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost, Buenos Aires érsekét választották, így a ceremónián a tömegben sok argentin zászlót lehetett látni, de a világ minden tájáról érkeztek hívők Rómába, közel 1 millió ember. A teret reggel fél hétkor nyitották meg, azóta özönlöttek az emberek. Az új pápa beiktatására a rá jellemző egyszerűséggel és közvetlenséggel került sor.

Ferenc pápa – aki pápává választása után azt mondta, szívesen utazna metróval vagy biciklivel, de tudja, hogy ez nem megvalósítható – elődeivel ellentétben nem a golyóálló üvegű pápamobillal, hanem egy nyitott pápai autóban érkezett a Szent Péter térre, igaz a testőröknek kötelező volt a jármű mindkét oldalán és mögötte ügyelni az egyházfő épségére. A 76 éves egyházfőt hat napja választották meg, de azóta már forradalmi változások szelét érezni, hiszen első Úrangyala (Angelus) imádságát elődeivel ellentétben előre megírt szöveg nélkül mondta, első vasárnapi miséjét pápaként pedig a vatikáni Szent Anna-templomba celebrálta. A szentmise után a pápa testőrei figyelmezteteset mellőzve a templom előtt megvárta a miséről távozó hívőket, akik mintegy fél órán keresztül kezet foghattak vele, megölelték, mások pedig még csókot is adtak az arcára. A szentatya közvetlenül, vidáman sétálgatott az emberek között, akik szinte úgy megőrültek azért, hogy hozzá érhessenek, mintha egy rocksztár lenne.

Az olasz Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja átnyújtja a halászgyűrűt  Ferenc pápának beiktatási miséjén a vatikáni Szent Péter téren 2013. március 19-én

Az olasz Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja átnyújtja a halászgyűrűt Ferenc pápának beiktatási miséjén a vatikáni Szent Péter téren 2013. március 19-én

A pápa beiktatásán az emelvényig csak egyetlen alkalommal szállt le a pápamobilról, akkor testi fogyatékossággal élők egy csoportjához ment, és megáldotta az egyik tolókocsis beteget. A testőrei közül néhányan feladtak nekik csecsemőket, kisgyermekeket, akiket homlokon csókolt, és megáldott, majd visszaadta őket testőreinek, akik visszaszolgáltatták a gyermekeket a szüleiknek. A beiktatási mise kezdetén az új pápa megválasztását először bejelentő Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros az egyházfő vállára helyezte a palliumot, a pápai hatalmat jelképező gyapjúszalagot, Angelo Sodano olasz bíboros, a bíborosi kollégium dékánja pedig ujjára húzta a halászgyűrűt, a pápa hivatali- és jegygyűrűt.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint Ferenc pápa kérése az volt, hogy halászgyűrűjét ne aranyból készítsék el, így aranyozott ezüst lett. Ferenc pápa gyűrűjének mintája eltér közvetlen elődjeiétől, ő Enrico Manfrini VI. Pál pápa (1897-1978) számára készített gyűrűjét választotta. Szentbeszédjében örömtelinek nevezte a pápa, hogy Jézus édesapjának, Szent Józsefnek a napján, és elődje, a februárban lemondott XVI. Benedek pápa névnapján foglalhatja el hivatalosan Róma püspökének trónusát. Kiemelte, hogy feladatának tekinti a szegények, elesettek őrzését, és mint mondta, egyházfői feladata, hogy alázatos, hitben gazdag szolgálatot teljesítsen.

Ferenc pápa a beiktatási szentmiséjét száznyolcvan pappal együtt mutatta be, köztük volt Erdő Péter magyar bíboros, esztergom-budapesti érsek is. A beiktatási ünnepség két órás volt, elődjének viszont három órán keresztül tartott, amikor Benedek pápát 2005-ben beiktatták. A mise után Ferenc pápa megáldotta a hívőket, majd kíséretével átvonult a Szent Péter bazilikába, ahol fogadta a beiktatása alkalmából érkezett mintegy 31 államfőt és 11 miniszterelnököt.

A pápai beiktatásra mintegy százötven hivatalos delegáció érkezett, többek között José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Heinz Fischer osztrák államfő, Giorgio Napolitano olasz elnök, Dilma Rousseff brazil elnök, Robert Mugabe zimbabwei diktátor, Angela Merkel német kancellár, Joe Biden amerikai alelnök, II. Albert Monaco uralkodó hercege, Fülöp asztúriai herceg, spanyol trónörökös, valamint Cristina Fernández Kirchner argentin államfő, akit a pápa előző napon fogadott hivatalosan. A magyar kormány részéről Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi államtitkár volt jelen a szentmisén. Az ünnepség végeztével a szentatya fogadta Ádert és nejét a többi államfővel együtt. Amikor a köztársasági elnök jó egészséget és erőt kívánt Magyarország nevében neki, Ferenc pápa az „Isten éltesse” szavakkal válaszolt magyar nyelven.

Mészáros Márton

Ferenc pápa a beiktatási miséjére érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2013. március 19-én

Ferenc pápa a beiktatási miséjére érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2013. március 19-én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: