Drew Barrymore egyike azoknak a művészeknek, akik pályájukat gyermekkorukba kezdték, de felnőttként is eredményesen megőrizték sikerüket. A most harmincnyolc éves amerikai színésznő néhány évvel ezelőtt barátnőjével létrehozott egy saját produkciós céget, fotói világlapokban is megjelentek már, a Cover Girl kozmetikai szer reklámarca és kreatív igazgatója is volt már, tavaly pedig megalapította saját kozmetikai márkáját, melyet produkciós cégéhez hasonlóan Flower névre keresztelt.
A színésznőt Jimmy Fallon amerikai televíziós műsorvezető a kozmetikai életbe való betörése kapcsán látta vendégül saját showműsorában. Drew a népszerű Late Night with Jimmy Fallon című műsor 2013. március 21-i adásában szerepelt, és hajlandó volt belemenni egy vicces kis játékba a műsorvezető Fallonnal. A játék neve „orosz rúzsett”, ami az orosz rulettből űz gúnyt. A két játékos egymással szemben ül egy asztalnál, ahol kilenc doboz van elhelyezve. A dobozok három sminkterméket rejtenek (köztük rúzst is), a többi pedig üres. A játék vesztese az, aki kihúz két sminkes dobozt az összes közül, büntetése pedig az, hogy el kell viselnie, hogy ellenfele összekeni az arcát azokkal a sminkekkel, amiket kihúzott.
A showműsor közönségét is megnevettető játékot Drew vesztette el, ezért el kellett tűrnie, hogy miután Jimmy Fallon kifestette a szemhéját, arcára írta, hogy „szeretlek Jimmy”. A színésznő bájosan bevallotta, hogy igen, szeretlek, ami azért nem ad okot meglepettségre, mert köztudott, hogy Barrymore már többször vendégeskedett a férfi műsorában, számtalan nyilvános eseményen találkoztak, és a hollywoodi pletykák szerint 2003 körül még randevúztak is egymással. Viszont mára már mindketten házasok, Drew Barrymore pedig néhány hónapja boldog kismama is.
Mészáros Márton

Hozzászólás