Reklámok

Ferenc pápa nem ördögöt űzött, de akkor mit?

A populáris kultúrában az ördögűzéshez három hozzávaló szükséges: szentelt víz, Szentírás és egy katolikus pap. A horrorfilmek által bemutatott képet tovább erősítette az az elismert tény is, miszerint II. János Pál pápa (1920-2005) három alkalommal hajtott végre ördögűzést.

A botrányt okozó videó

2013. május 21-én a világ vezető hírportáljai a TV2000 olasz katolikus püspöki kar televíziójának képsorait (amelyek egyébként az interneten is megtalálhatóak) átvéve tudatta, hogy Ferenc pápa exorcizmust hajtott végre egy hívőn. A hírműsor a pápa vasárnapi (május 19-én) celebrált miséje után készült képsorokat osztott meg, amelyeken az egyházfő a Szent Péter téren fogad néhány kerekesszékben ülő személyt. A pápa az egyik beteg férfi homlokára helyezte a kezét és mélyen koncentrálva, gondolataiban elmerülve imát mondott, majd a férfi rángatózni kezdett. A fél perces esemény a Vade retro (Távozz Sátán) címmel jelent meg a hírcsatornán. Ebből következtettek úgy az újságírók, hogy Ferenc pápa valóban ördögűzést hajtott végre.

A téves híreket Federico Lombardi szentszéki szóvivő cáfolta meg, mivel a pápa csupán imádkozott, nem ördögűzést hajtott végre. A televíziós főszerkesztője, a korábban a Vatileaks-botrányban is érintett Dino Boffo közleményben ismerte el, hogy rosszul értelmezte Ferenc pápa “rendkívüli” imáját, és bocsánatot kért a fél-igaz hír közzététele miatt.

Mészáros Márton

Ferenc pápa egy kisgyermeket csókol homlokon - Az új szentatya elődénél közvetlenebb a hívőkkel

Ferenc pápa egy kisgyermeket csókol homlokon – Az új szentatya elődénél közvetlenebb a hívőkkel

Reklámok

Egy hozzászólás to “Ferenc pápa nem ördögöt űzött, de akkor mit?”

  1. Szepetneki János Says:

    Mikor Néri Szent Fülöpöt kérték, űzze ki az ördögöt egy fiatal nőből, ő ennyit válaszolt: “adjátok férjhez, az majd megoldja a gondot!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: