2013. május 22-én az őket kereső expedíció vezetése bejelentette, hogy majdnem kétnapi sikertelen kutatás után szinte a nullával egyenlő annak esélye, hogy élve előkerüljön Erőss Zsolt magyar hegymászó és társa, Kiss Péter, akik együtt érték el a Kancsendzönga csúcsát. A hegymászók két napja tűntek el.
A 45 éves Erőss és Kiss május 20-án együtt érték el a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt vett igénybe, és a két legyengült hegymászó nem tudott visszaereszkedni a 4. táborba. Utolsó rádióüzeneteikben arra panaszkodtak, hogy elfogyott energiájuk és kifáradtak. A rádiókapcsolat megszakadt velük, leereszkedésük közben, 8000 méter körüli magasságban tűntek el.
Erőss Zsolt, a valaha élt legsikeresebb hegymászó, 2010-ben súlyos balesetet szenvedett a Magas-Tátrában, amelynek következtében amputálni kellett lábát. Ennek ellenére a hegymászó műlábbal megmászott két nyolcezer méternél magasabb csúcsot is és töretlen életkedvvel folytatta kockázatos szenvedélyét. Tavaly Földes András könyvet írt róla, amely Erőss Zsolt – A Himalájánál is magasabbra címmel jelent meg.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?