Ferenc pápát elárasztották a gyerekek

2013. június 23-án Ferenc pápa közvetlenül az Úrangyala (Angelus) imádság elmondása előtt felkereste a Vatikán Állam területén levő pápai vasútállomáson azokat a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeket, akik a tiszteletére gyűltek össze. A pápát háromszázötvenen várták.

Ferenc pápa a pápai vasútállomáson gyerekek gyűrűjében 2013. június 23-án

Ferenc pápa a pápai vasútállomáson gyerekek gyűrűjében 2013. június 23-án

A pápa megragadta a lehetőséget, hogy testőr nélkül elvegyüljön a gyermekek között, és szívélyesen köszöntse őket. Ferenc pápa kapott egy mikrofont és abba beszélve kommunikált a körülötte álló gyermeksereggel. A Pápai Kulturális Tanács által szervezett vasútkirándulás célja, hogy segítsége a szociális, illetve egyéb családi problémákban szenvedő gyermekeket.

A vasárnapi áldása után a pápa rendszerint a tömeghez megy a Szent Péter-téren, ahol általában üdvözli és megáldja az embereket, ezúttal viszont egy Down-szindrómás tinédzsert felhívott, hogy üljön a pápamobilra. A szintén argentin Lionel Messi mezét viselő fiú a pápa javaslatára valóban elfoglalta helyét, igaz csak néhány perc erejéig.

Mészáros Márton

Ferenc pápa egy kislánnyal a karján a pápai vasútállomáson 2013. június 23-án

Ferenc pápa egy kislánnyal a karján a pápai vasútállomáson 2013. június 23-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: