Cher magánéletével népszerűsíti új albumát

Cher amerikai popdíva magánéletének kiteregetésével próbálja népszerűsíteni új albumát, a szeptemberben megjelenő Closer To The Truth-ot. A 67 éves énekesnő a Watch What Happens Live című kevésbé ismert amerikai talk-showban vett részt 2013. június 28-án, ahol magánéletéről is kérdezték.

A műsorvezetőt kevésbé érdekelte az új album, inkább arra hegyezte ki a beszélgetést, hogy címlaptémákat érintsenek. Chernek a legjobb partneréről kellett „vallania”, de az énekesnő nem tudott egyöntetű választ adni, ezért a házigazda Tom Cruiste amerikai színészt említette, akivel közismert, hogy viszonya volt az énekesnőnek az 1980-as években. „Akkor még nem volt szcientológus. Az a személy, akit én ismertem meg benne, az egy igazán nagyszerű, szeretnivaló fiú volt. Benne van a top ötben!” – válaszolta Cher.

A Grammy-díjas énekesnő, aki korábban Sonny Bono felesége volt, életrajzírója szerint mintegy húsz-huszonöt ismert férfival feküdt le (köztük Warren Beatty, Gene Simmons, Val Kilmer), most pedig saját maga erősítette meg újra, hogy nőkkel is ágyba bújt. A műsorvezető erre vonatkozó kérdésére felelte: „Nőkkel? Oh, Istenem, ki az, aki még nem?”

Az új Cher-albumról eddig egyetlen dalt mutattak be, a Woman’s World című szerzeményt, amely általánosan pozitív értékelést kapott a legtöbb zenei újságírótól és szakembertől. A disco-szám már most bekerült a feministák himnuszai közé.

Mészáros Márton

Cher amerikai énekesnő New Yorkban 2013. június 28-án

Cher amerikai énekesnő New Yorkban 2013. június 28-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: