Aki eddig azt hitte, hogy Sandra Bullock karrierje kifulladóban van, vagy esetleg teljesen elhittnek hitte a 2010-ben szinte egyszerre átvett legpocsékabbnak járó Arany Málna és a legnagyobbaknak kijáró Oscar-díj után, alaposan koppan. A Női szervek (The Heat) részévé lett egy feledhetetlen komikai karriernek.
Sarah Ashburn különleges ügynök egy napon Shannon Mullins nyomozóval kerül munkakapcsolatba. Míg Sarah becsületes, visszafogott és udvarias, addig új társa majdhogynem a női Piszkos Harry kemény módszereit illetve, máskülönben pedig az utcán tanulta meg mi az élet, és nem tartja be a szabályokat. Kettejük párosa, mondani sem kell mekkora kavart idéz elő, amikor egy bostoni drogbárót és egész bűnszövetkezetét veszik üldözőbe.
Az Oscar-jelölt Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezője, Paul Feig magával hozta nagysikerű filmjéből a sikermágnes Melissa McCarthyt, aki napjaink egyik legelismertebb színésznőjévé válhat. A kövérkés színésznő párja, Sandra Bullock, aki nem első alkalommal bújik ügynök szerepben (Beépített ügynök 1-2), s ezúttal még a szomszédjában lakó valódi FBI-ügynökkel is gyakorolta, hogyan húzza elő profin a fegyverét, és viselkedjen a leghitelesebben az akciójelenetekben. Számos rendőrös akcióvígjáték készült az elmúlt évtizedekben, azonban a zsarufilmek közül egyik sem két női karakterre épült. A Női szervek talán ezért találja meg oly könnyedén a humorhoz vezető utat, hiszen ahányszor kinyitja a (mocskos) száját McCarthy Shannonja, az igénytelenség és a gorombaság mintapéldánya, annyiszor dől a közönség a röhögéstől, de Sandra Bullock a maga konzervatív, kezdetben egyetlen káromkodást sem ismerő(/használó) Ashburnje is irgalmatlanul vicces.
Az elsőfilmes Katie Dippold által jegyzett történet a műfajhoz képest igényes, de az egészet nézve elhanyagolható, hiszen Sarah és Shannon mindent visz: két kézzel osztják a poénokat. És ha még ez nem lenne elég, néhány elvetemült Bullock-rajongó irigykedve pásztázhatja a negyvennyolc éves színésznő külsejét, amelyet látva kijelenthetjük: nyugodtan letagadhatna akár húsz évet – sőt van itt még morbidba hajló gégemetszés, lerészegedés, ragasztó az orron, lövöldözés és az elragadó színésznő életében először fúj ki az orrán keresztül egy földimogyoró darabkát a filmvásznon. Melissa McCarthy szintén a legjobb formáját adja, ezért kezdetben nehéz a két merőben más karakter között egyensúlyt találni.
Nyilván nem a filmtörténelem legnagyobbat szóló vígjátékról beszélünk, de ezúttal az amerikai vígjáték kifejezés nem csal kétes mosolyt, kínos szemlesütést a szemünkre, s még csak az a helyzet sem állhat fenn, amikor a néző egyszerűen kisétál a vetítőteremből, ahogyan azt néhány Adam Sandler-filmről teszi az ember. Tisztességes, helyzetkomikumokban bővelkedő laza nyári moziélmény.
Mészáros Márton

2013. július 17. - 22:02 |
Frenetikusan jó vigjáték..utóbbi idők egyik legjobbja..és bár a káromkodásra épül akkor is mindent visz 😀
elfaszott baszfej :DDD