Tizenöten erőszakoltak meg egy szíriai kislányt

A legfrissebb hivatalos adatok szerint  76 365 a halottak száma a civilek, a katonák és a lázadók körében, valamint 25 ezer katona és rendőr vesztette életét a szíriai polgárháborúban, amely 2011 márciusa óta tart a közel-keleti országban. A rémes állapotok közepette súlyos rémtettet követtek el a katonák egy védtelen kislány ellen. Sajnálatos módon szinte naponta hallani mindenféle rémtettekről, és szerencsétlenségekről Szíriából, ahol a háború miatt közel 3 millióan voltak kénytelenek elhagyni otthonunkat, és számos civil áldozata is van a polgárháborúnak, de a történet, amit most készülök megosztani, minden eddiginél is sokkolóbb. 

Mariam, egy 15 éves keresztény kislány volt. Qusairban, 35 kilométerre a fővárostól élt. A város a felkelők egyik híres-hírhedt fellegvára volt, amiről a kislány nem tehetett. Ide született, itt lakott mindenkije. A kormány katonái június elején visszafoglalták a területet. Mariam éppen a városban volt családjával, amikor kormányerők és a lázadók összecsaptak Qusairban. A lány közvetlen családjának lehetősége nyílt az elmenekülésre, de Mariam nem tudott elszökni. Elfogták, és katolikus hite ellenére iszlám házasságra kényszerítették. Mondanom sem kell, hogy nem szép szóval.

Az iszlám vallásban létezik egy bizonyos fatva (amiért Salman Rushdie-t, a nagyszerű indiai írót évtizedeken át meghurcolták, és merényletek célpontja volt), amely vallásjogi döntést jelent olyan esetben, mikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs válasz sem a Koránban, sem más forrásokban. Nos, egy rebellis szíriai főmufti szerint nem ellentétes az iszlám hit szabályaival, hogy egy hithű ember megerőszakoljon minden nem szunnita nőt, valamint bármely keresztény asszonyt.

Az Al-Nusra Front (Jabhat al-Nusra) szunnita iszlám dzsihádisták alkotta terrorszervezet egyik zászlóaljának parancsnoka elfogta Mariamot, feleségül kényszerítette magához, és megrontotta. Aztán, mint egy levetett ruhát, eltaszította magától. A következő napon a 15 éves kislányt arra kényszerítették, hogy házasodjon össze egy másik iszlamista katonai parancsnokkal. Ő is megerőszakolta, majd másnap tovább adta. Ez a folyamat tizenöt napon keresztül tartott. Miután az első férfi erőszakkal elvette a lány szüzességét, tizennégy másik társa erőszakolta meg. Minden nap egy másik, de egyes források szerint nem volt ritka az sem, hogy egyszerre többen, illetve egy nap során több férfi. Végül a lány nem bírta tovább, lelkileg instabillá vált, és beleőrült az állandósult nemi erőszakba. A története azzal ér véget, hogy elhatalmasodott mentális zavarai miatt megölték. A qusairi Mariam vérlázító meghurcoltatása és kegyetlen halála éles felháborodást váltott ki.

Mariam megrázó históriáját két görög katolikus pap tárta a nyilvánosság elé. A lelkészek sajnálják, amiért az üggyel nem foglalkoznak a nemzetközi világszervezetek, ezért maguk határozták el, hogy összegyűjtik a szíriai családok ehhez hasonló rémtörténeteit. De az egyházfik élete sem könnyű, hiszen a legtöbb minaretet, templomot felgyújtják, felrobbantják, vagy hasonló körülmények között teszik a földdel egyenlővé.

Mészáros Márton

A megerőszakolt Mariam 15 éves keresztény szíriai kislány Qusair városából

A kép illusztráció, azonban valóban egy szíriai menekültet ábrázol

6 hozzászólás to “Tizenöten erőszakoltak meg egy szíriai kislányt”

  1. kérész Says:

    A képről: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151461602515814.1073741839.289633770813&type=1

  2. Csaba Öskü Says:

    Kívülről “rontják meg” Szíriát, eddig viszonylagos erkölcsi védelem alatt álltak a nem szunnita nők. Le a háborúval! Isten büntesse meg a belháború okozóit, de nagyon!

  3. Csaba Öskü Says:

    Ha pedig valaki vallástalan találta ki a történetet, annak a büntetése legyen még nagyobb!

  4. Berta Jolán Says:

    A GYÖKEREKRE KELLENE FIGYELNI ÉS FELLÉPNI ELLENE!!!DE EHHEZ BÁTORSÁG KELL!!!DE “JAJ ANNAK,AKI TUDNA JÓT CSELEKEDNI,DE NEM TESZI….”MONDTA JÉZUS.SENKI NE HALLGASSON,HANEM OSSZA MEG LEGALÁBB,HA MÁR UTÓLAG MÁST NEM TEHETÜNK,A VÉRLÁZÍTÓ,ESETEK MIATT!!!TUDJON RÓLA A VILÁG ÉS KÖVETELJE AZ EMBERISÉG,AZ ÁRTATLANOK JOGAIT!!! HA MÉG EMBEREKNEK TARTJUK MAGUNKAT!!!

  5. Árpapo Says:

    Milyen világban élünk???

  6. Újév alkalmából: 2013-as elemzés | Mészáros Márton blogja Says:

    […] bojkotthoz 3. Meghúzta a tanárnőjét – posztolta a képeket 4. Ciao, itt Ferenc pápa! 5. Tizenöten erőszakoltak meg egy szíriai kislányt 6. Dalt írtak Palvin Barbaráról 7. Palvin Barbara népszerűsíti a Calzedoniát 8. Elismerték […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: