2013. július 26-án töltötte be 70. életévét Mick Jagger. A The Rolling Stones páratlan frontemberének élete sikertörténet. Csak felfelé ívelő karrier, dicsőség, ötvenévnyi rajongás érte a világ minden pontján, és nők ezrei az ágyában.
Jagger az angliai Dartford városban született 1943-ban, angol apa és ausztrál bevándorló anya gyermekeként. Gyermekkorától kezdve élénk érdeklődést mutatott a zene iránt, templomi kórusban és rádió felvételekhez is énekelt. Felsőfokú tanulmányait is zenei karrier érdekében fejezte be idő előtt. 1962-ben, tizenkilenc éves korában tagja lett a The Rolling Stones brit rockegyüttesnek, Ronnie Wood, Charlie Watts és Keith Richards oldalán. Az erőteljes színpadi jelenlétéről ismert Jagger és Richards egyben a rockzene legsikeresebb dalszerzőivé is váltak az évtizedek során.
Mick Jagger kezdetben kottát olvasni sem tudott, és hangképzést sem kapott, mégis a Stones sikere már előre el volt könyvelve. A zenekar a világ legismertebb együttese a Beatles után. Egyúttal a Rolling Stones a világ egyik legrégebben működő rockzenekara, jelenleg ötvenedik jubileumi koncertturnéjukat tartják szerte a világban, egy-egy hasonló kaliberű énekessel, zenésszel kiegészülve a különböző állomásokon. A banda turnéi mindig jelentős sikereket érnek el, akárcsak albumaik, hiszen még régi dalaik új kiadása is rendre a slágerlisták élére kerül.
Az angol rocksztár híres nehezen definiálható – „szeretlek/utállak” – kapcsolatáról kollégájával, Keith Richards-szal. Habár kígyót-békát is kiabáltak már egymás fejére, barátságuk rendíthetetlennek bizonyul. Állítólag még az után is meg vannak egymással, hogy Richards 2010-ben megjelent önéletírásában elviselhetetlennek nevezte Jaggert, kapcsolatukat pedig évtizedek óta feszültnek. Azonban néhány évvel ezelőtt Johnny Depp és Richards, aki végül szerepet vállalt a filmben, hiába győzködte Micket, hogy szerepeljen velük a Karib tenger kalózai című sikerfilm egyik folytatásában.
Igazi nőfaló, egy valói sex machine. Két feleséget (Bianca Jagger, Jerry Hall) fogyasztott el, a média tizenhárom női szeretőjét nevezte meg az elmúlt évtizedekben, akik bevallották, hogy valóban létesítettek nemi kapcsolatot a zenésszel. A volt francia first ladyt, a korábbi modell-énekes Carla Brunit is ágyba vitte, és a Rolling Stones egyik klipjében asszisztáló Angelina Jolie is megdobogtatta a szívét (Jolie anyja azt mondta, a zenekar Angie című számáról nevezte el lányát), de férfival is volt dolga, méghozzá nem is akárkivel: örök „vetélytársával”, a másik extravagáns rock legendával, David Bowie-val. Hét gyermeke született több különböző asszonytól. Karis nevű leánya a filmiparban helyezkedett el, Jade Jager híres ékszertervező, huszonegy éves lánya, Georgia May Jagger pedig modellként futott be.
Az énekes az 1960-as években színészi karrierben kezdett, vegyes fogadtatással. 1985-ben rögzítette első saját lemezét, a She’s the Boss című albumot. 2003-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, azóta hivatalosan Sir Mick Jagger. Neve egyet jelent a Stones legnagyobb sikereinek számító Gimme Shelter, Satisfaction, Sympathy for the Devil és az Angie című dalokkal, szikár, magas (manapság már “csak” 178 cm) alakja pedig egybefort az együttes koncertjeivel.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?