Életének 86. évében, 2013. augusztus 18-án elhunyt Gyarmati Dezső magyar vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. A legendás sportoló három olimpiai aranyérmet nyert a vízilabda-válogatott tagjaként: 1952-ben Helsinkiben, 1956-ban Melbourne-ben és 1964-ben Tokióban.
Gyarmati Dezső 1927. október 23-án született Miskolcon. Először az ökölvívással, majd a kézilabdával próbálkozott, 1940-től töltött be fontos szerepet életében a vízilabda. Az első osztályban 1944-ben jutott játéklehetőséghez, kezdetben kapusként játszott. Később az Újpestben és a Ferencvárosban is játszott, 1964-ig 108-szoros válogatott volt. Az 1954-es torinói-, és az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon tagja volt az aranyérmes csapatnak. Pályafutása során három olimpiai aranyérmet nyert (1952, Helsinki; 1956, Melbourne; 1964, Tokió), illetve egy-egy ezüstöt (1948, London) és bronzot (1960, Róma) – ezzel a világ egyetlen vízilabdázója lett, aki öt olimpián is érmet szerzett. A melbourne-i olimpiáról hazatért, de politikai nyomásra elhagyta az országot, két évig New Yorkban élt.
Miután visszavonult az aktív vízilabdázástól, 1973-tól 1980-ig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1981-től a a BVSC (Budapesti Vasutas SC ), 1985-től 1988-ig újra a válogatott vezetőedzője volt. Irányítása alatt a válogatott 1973-ban világbajnok, 1974-ben Európa-bajnok, 1976-ban pedig olimpiai bajnok lett. Később Németországban és Olaszországban volt alacsonyabb színvonalú csapatok szaktanácsadója.
1990 és 1994 között a Magyar Demokrata Fórum (MDF) listán bejutott országgyűlési képviselő. 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatának sportszekciójának elnökévé választották. 1999-ben az 56-os Magyarok Világtanácsának elnökségi tagja lett. Első felesége Székely Éva olimpiai bajnok úszónő volt, lányuk Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok magyar úszó és szakorvos. 1964-ben Gyarmati Dezső feleségül vette Bara Margit színésznőt, aki négy évvel később lánygyermeket szült. Unokái Hesz Máté vízilabdázó és Szilágyi Liliána válogatott úszó.
“Balkezes zseni. Amit ő nem tudott a vízilabdáról, azt nem is volt érdemes tudni. Bármilyen poszton bevethető volt.” – írja nekrológjában a Magyar Vízilabda Szövetség. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint minden eséllyel Gyarmati nevét fogja viselni a most épülő úszókomplexum.
Mészáros Márton

Hozzászólás