Saját lapot indított a Nemzeti Színház

2013. szeptember 26-án, csütörtökön jelent meg a Nemzeti Színház magazinja, a Nemzeti ingyenes időszaki kiadvány első száma. Az ingyenes újság címlapján a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti első darabjának, a Vitéz lélek című színműnek a két főszereplője, Trill Zsolt és Martinovics Dorina színészek szerepelnek Eörsi Szabó Zsolt a próbán készített felvételével. 

A jórészt fekete-fehér képekkel illusztrált, interjúkat és a műsorterv elemzését bemutató lap ingyenes kiadvány, az első példányokat a Heti Válaszhoz adták a hetilap olvasóinak. A Nemzeti Színház egyúttal egy másik magazint is indított, a Szcenárium című komolyabb hangvételű lapot, amelyet a magyar dráma napján mutatták be.

Mindkét lap felelős kiadója a Nemzeti Színház igazgatója. A két kiadvány szerkesztősége rendszeres kapcsolatban van egymással, a lapszámok témáit is egyeztetik.

Mészáros Márton

A Nemzeti Színház két most megjelent magazinja, a Scenarium és a Nemzeti

A Nemzeti Színház két most megjelent magazinja, a Scenarium és a Nemzeti

Egy hozzászólás to “Saját lapot indított a Nemzeti Színház”

  1. T. Tóth Borbála Says:

    Mióta azonos a magyarság érzése az unalmas, tájszólásos őrülettel? Az új igazgató nem hallott még az un. irodalmi nyelvről? Ha nem, hát tanulja meg. Vagy lehet visszamenni. Sajnos nekünk meg lehet eljfelejteni a Nemzeti Színházat. Mindegy. Itt egyik nézőpont, világnézet, gondolkodásmód nem talál korszerű, értékelhető színházat. Hol élünk?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: