Reklámok

Kiderült: Dr. Oetker is náci volt

Egy új német tanulmány rávilágított a Dr. Oetker német cégcsoport nemzetiszocialista múltjára, írja az a összefoglalás amely 2013. október 22-én jelent meg a német sajtóban. A Dr. Oetker vezetői a náci rezsim támogatói voltak, jó kapcsolatot ápolva a politikusokkal is.

A müncheni jelenkor-történeti kutatóintézet (IfZ) vizsgálata alapján az 1891-en alapított Dr. Oetker már a második világháború előtti jelentős hadiipari fejlesztések időszakában is a náci rendszer haszonélvezője volt, mert bekerült a hadsereg legnagyobb élelmiszer-ipari beszállítói közé. 1939 után pedig mindig hozzáfért az egyre szűkösebb nyersanyagforrásokhoz, termékeit így megszakítás nélkül forgalmazhatta, és a márka népszerűsége töretlenül emelkedett a háború éveiben. A tanulmány szerint az Oetker-család profitált abból, hogy a zsidó és egyéb nem kívánatos személyek vagyonának és vállalkozásait elkobozta a rendszer. Ezáltal számos cégben szereztek tulajdonrészt, köztük olyanokban, amelyeknek új tulajdonosai kényszermunkásokat dolgoztattak.

A mára világmárkává vált Dr. Oetker azért került az előnyben részesített cégek közé Hitler hatalma alatt, mert a fő tulajdonos, Richard Kaselowsky, Rudolf Oetker özvegyének második férje jó kapcsolatokat ápolt a rendszer legbefolyásosabb vezetőivel. A férfi Hitler 1933-ban történt kancellári kinevezését követően belépett a náci pártba, az NSDAP-ba, és rövid időn belül a Harmadik Birodalom egyik legbefolyásosabb politikusa, Heinrich Himmler baráti körébe került. A tanulmány egyúttal rávilágít arra is, hogy Kaselowsky nem volt antiszemita, de világnézete miatt csatlakozott a kirekesztő párthoz, nem kifejezetten haszonélvezetet remélve. A férfi felemelkedésével cége 1937-ben elnyerte a “nemzetiszocialista mintavállalat” címet, Kaselowsky pedig a Hitler által személyesen kiválasztott díszvendégek között foglalhatott helyet az NSDAP kongresszusán.

A vállalat következő vezetője, Rudolf-August Oetker nemcsak a pártba lépett be, hanem önként csatlakozott a katonai és védelmi szervezethez, az SS-hez. A második világháború után eljárás indult ellene náci múltja miatt, de 1947-ben felmentették. 2000-ben a cég jelentős összeget fizetett be a kényszermunkások anyagi kárpótlását szolgáló jóvátételi alapba, de Oetker nem volt hajlandó, hogy nyilvánosságra hozzák a családi vállalkozás náci múltját, ezt fia, August Oetker engedélyezte szemben a családi akarattal.

Mészáros Márton

Dr. Oetker vállalat logója

Dr. Oetker vállalat logója

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: