Ferenc pápa 150 ezer dollárt (33 millió forint) küld a Fülöp-szigetek középső részén végigsöprő Haiyan tájfun károsultjainak megsegítésére – jelentette be a Vatikán 2013. november 11-én.
Az idén megválasztott katolikus egyházfő a pápa jótékonysági tevékenységét lebonyolító Cor Unum vatikáni karitatív szervezeten keresztül juttatja el a pénzadományt a rászorulóknak. A segélyt a tájfun által a legsúlyosabban érintett térségek helyi egyházi szervezetei között kerül szétosztásra, és az otthonukat elvesztett emberek megsegítésére fogják fordítani. Előző napon Ferenc pápa imára hívta fel a hívőket a Fülöp-szigeteki tájfun áldozataiért, és segítségnyújtást kért tőlük.
A Haiyan tájfun november 8-án csapott le a Fülöp-szigetekre, súlyos pusztítást eredményezett a szigetországban, 630 ezer ember otthona romba dőlt, vagy megközelíthetetlenné vált. A hatóságok eddig 942 ember halálát erősítették meg, és 275 embert nyilvánítottak eltűntnek. Később a kormány becsléseire hivatkozva a hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy tízezer halálos áldozata is lehet a tájfunnak. A vihar meggyengülve Vietnamban és Kínában már nem okozott súlyos károkat, ott háztetőket rongált meg, és fákat csavart ki.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?