Advertisements

Hat év fogházat kapott a szlovák milliárdosnő

Első fokon hat év fogházra ítélte Eva Rezesová szlovák milliárdosnőt a Gödöllői Járásbíróság 2013. november 22-én. A szlovák nő ittas állapotban tavaly augusztus 21-én az M3-as autópályán okozott balesetet, amelyben négy ember vesztette életét.

Rezesovát, akit bilincsben vezette a tárgyalóterembe, előzetes letartóztatásban tartják. A bíróság a börtönbüntetés mellett két évre eltiltotta a vezetéstől, valamint a bűnügyi költségekből 5 680 000 forintot megfizetésére kötelezte. Legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után, négy év múlva bocsátható szabadlábra. Eva Rezesovát a bíróság mindezek mellett felmentette a közúti veszélyeztetés bűntette alól. Fellebbezése elbírálásáig nem kell börtönbe vonulnia, addig házi őrizetbe kerül.

A nyomozás során felvetődött, hogy Rezesová nem csak alkoholos, hanem drogos állapotban vezetett, ugyanis vérében opiátot (ópiumszármazékot) találtak. Azonban a vádlott ezt tagadta, azzal magyarázva, hogy ezt csak a beszedett köhögéscsillapító gyógyszer okozhatja. Ezt az eshetőséget a szakértő sem zárta ki. Rezesová mindvégig tagadta, hogy fogyasztott volna alkoholt, vagy kábítószert, a védelem szerint csak a karambol utáni sokkos állapotban „húztam meg” a kocsijában lévő vodkából.

A 35 éves szlovák asszony a néhai Alexander Rezes üzletember (1948-2002) lánya. Rezes Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere volt az 1990-es években, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, egy időben az óriásvállalat részvényei közel felének a birtokosa volt. Alexander Rezest életében az ország második leggazdagabb embereként tartották számon, vagyonát két gyermekére és nejére hagyta. Lánya, a most elítélt Eva Rezesová fényűző életet élt, és egy háromezer négyzetméteres ingatlanban lakott.

Kiegészítés: Eva Rezesová az ítéletet követően a Duna-parti luxuslakásában tartott bulival ünnepelte az enyhített ítéletet. A televíziós csatornáknak nyilatkozó szemtanúk szerint hajnali négyig ünnepeltek a parti résztvevői. A média értesülései szerint a milliárdosnő elektronikus nyomkövetőt kap, amelynek segítségével szabadon járhat a luxus-lakóparkban, úszhat a medencében és szaunázhat is.

Mészáros Márton

Archív kép Eva Rezesová szlovák milliárdosnőről

Archív kép Eva Rezesová szlovák milliárdosnőről

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: